Fotó: fradi.hu
A Molde csak egy félidőt tudott volna vállalni.
Ahogyan arról beszámoltunk, a Ferencváros 2-1-re legyőzte a lengyel Piast Gliwicét az első spanyolországi felkészülési mérkőzésén, a másodikra pedig vasárnap került volna sor a Molde ellen.
A fradi.hu cikke szerint azonban a norvégok jelezték, hogy sérüléshullám miatt nem tudják vállalni az összecsapást. A Molde csak egy félidőt szeretett volna játszani, amely a magyar csapat felkészülése szempontjából nem felelt volna meg.
Az elmaradt felkészülési mérkőzést a a Ferencváros kerete egymás elleni összecsapással pótolja vasárnap, amelyről összefoglaló videóval jelentkezik majd a klubhonlap, míg a további benidormi felkészülési találkozókról is hírt adnak hamarosan.
Olvastad már?
Főnök lenne a visszavonult Rajczi Péter: "Több »vak« vezetővel is találkoztam, bosszantó volt látni azt a sok böszmeséget, amit elkövettek" - interjú
Befejezte labdarúgó pályafutását az Újpest ikonja, gólkirálya, Rajczi Péter, aki 42 évesen döntött úgy, hogy ideje új szakma után néznie. A lilák kedvence vezetőként dolgozna a magyar futballban, mivel pályafutása alatt bosszantó volt látnia a sok böszmeséget, amit elkövettek a felettesei. Azt mondja, bátorsága és karakteressége miatt sokszor ráfázott: kirakták, elküldték, de soha nem bánta meg, amit tett. Pontos elképzelése van arról, hogyan irányítana egy klubot és arról is, mi kellene ahhoz, hogy az Újpest megközelítse a 10 évvel előtte járó Ferencvárost. Interjú Rajczi Péterrel.
Elolvasom
Átigazolások
Csapatot válthat
Aljosa Matko
Aljosa Matko a skótok elleni remeklése után nem titkolta, hogy erősebb bajnokságba vágyik.
ETO
Krpic hosszabbított
Hosszabbított a csapatkapitány: Miljan Krpic 2029-ig írt alá a bajnok ETO-nál.
Törökország
Storck visszatért
A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát, Bernd Storckot nevezte ki vezetőedzőjének a török élvonalban szereplő Genclerbirligi.