Fotó: paksifc.hu

Rajt az NB I-ben: "2-3 hetet biztos csúszik a kezdőcsapatunk kialakítása; Jó meccsre van kilátás" – edzői várakozások

Az NB I 2023/24-es kiírásának első fordulója az MTK Budapest-Paksi FC összecsapással indul - így várják a vezetőedzők a találkozót.
Nyikes Zoltán 2023. július 28., péntek 16:30
Fotó: paksifc.hu
Az NB I 2023/24-es kiírásának első fordulója az MTK Budapest-Paksi FC összecsapással indul - így várják a vezetőedzők a találkozót.
Szerző: Nyikes Zoltán 2023. július 28., péntek 16:30

NB I, 1. forduló

MTK Budapest–Paksi FC 20.00

Horváth Dávid (MTK): – Szeretnénk sikeresek lenni. Ahogyan sok fiatal játékos van a keretben és az MTK sok lehetőséget ad nekik, úgy nekem fiatal edzőnek is ez egy jó lehetőség. Ahogyan a fiataloknak is elmondtam, a fókuszt nem veszíthetik el, az a legelső, hogy teljesítsenek, ugyanez igaz az edzői stábra is. Sikeres felkészülésen vagyunk túl, ezt annak fényében mondhatom, hogy amit elterveztünk, azt sikerült végrehajtani. Az eredmények másodlagosak az edzőmérkőzéseken, de voltak olyan meccsek, ahol szép és eredményes teljesítmények voltak. Nagyon kiélezett a bajnokság, kis különbségek vannak, felkészültnek kell lenni, a tudásunk legjavát kell nyújtani. Reméljük, hogy részünkről sokgólos meccs lesz és mi minél kevesebb gólt kapunk a Paks ellen. Mindkét oldalról intenzív, nagy nyomásgyakorlás lesz a csapatok szándéka. Jó meccsre van kilátás, nekünk szervezettebbnek, jobbnak kell lenni és a kiélezett szituációkban villannunk kell. (mtkbudapest.hu)

Bognár György (Paks): – Kimondható, a tábor jól sikerült, hiszen gyakorlatilag a három felkészülési mérkőzés miatt mentünk ki, melyek mindegyike elérte a célját. Ezekre a találkozókra fókuszáltunk, mivel remek ellenfelek ellen tesztelhettünk. Sajnos a sérülések miatt a védelmet továbbra sem sikerült véglegesítenünk, így az MTK ellen e tekintetben speciálisan kell készülnünk. Két-három hetet biztos csúszik a kezdőcsapatunk kialakítása, ugyanakkor vannak megfelelő játékosaink a pénteki találkozónkra. Ellenfelünk célirányosan erősített, egységes csapatnak tűnik, de hogy valóban az-e, majd az idő megmondja, ahogy azt is, ki hogyan építkezett a nyáron, köztük mi is. Pénteken egy igazán jó mérkőzésre számítok. A mi célunk egyértelmű, teljesen mindegy, hogy hívják az ellenfelünket, meg akarjuk nyerni a meccset. – mondta Bognár, majd a sorsolásról is beszélt azzal kapcsolatban, hogy az első és a harmadik fordulóban is feljutó csapat ellen játszik a Paks, míg a második körben halasztásra került a DVSC elleni meccsük. – Nincs jelentősége, mindenkivel játszani kell, és akkor, amikor azt a sorsolás előírja, ehhez kell alkalmazkodni. Véleményem szerint egyébként pont a bajnokság elején nehezebb a frissen feljutók ellen játszani, mindenki bizonyítani akar, extrán motivált, aztán ez később, a bajnokság előrehaladtával alábbhagyhat. (mtkbudapest.hu)

Olvastad már?
NB I: Sereghajtóból a Fradi legkomolyabb üldözőjévé vált a Puskás Akadémia – megmondjuk a “tutit” az eddigi igazolásokról
Átigazolási erősorrend az NB I-ben, avagy így igazoltak eddig a csapatok - tabellával. A Puskás Akadémia egészen keddig nem igazolt, így az utolsó helyen állt, most az első érkező a második helyre repítette Hornyák Zsolt csapatát.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Fehérvár
Szabó Levente
A tavaszt a DVTK-nál töltött Vidi-csatár, Szabó Levente iránt német, holland és svájci csapatok is érdeklődtek. A hírek szerint a 24 éves játékos végül Németországban folytathatja. (Sportál)
Fradi
Dionisi másnak is kell
A 44 éves olasz szakember nemcsak a zöld-fehéreknél, hanem az olasz élvonalban szereplő Cagliarinál is jelölt a kispadra.
ZTE
Velük erősíthetnek
Két Budafok-játékossal, a kapus Gundel-Takács Bencével és a középpályás Csonka Andrással erősíthet a ZTE. (NSO)
Tovább az összes átigazoláshoz