Fotó: pfla.hu
Hivatalossá vált, hogy a Lokomotiva Zagrebnél folytatja pályafutását a felcsútiaktól távozó Karlo Bartolec.
A horvát élvonalbeli Lokomotiva Zagreb bejelentette, hogy szerződtették a Puskás Akadémiától az ötszörös horvát válogatott Karlo Bartolecet.
A 28 éves játékos idén januárban került az NB I-es csapathoz, amelynél összesen 16 tétmeccsen kapott lehetőséget, ezeken két asszisztot jegyzett. Bartolec januárban másfél éves szerződést kötött a felcsútiakkal, ezt az időtartamot azonban nem sikerült kitöltenie.
A szélső védő számára nem lesz ismeretlen a Lokomotiva, hiszen utánpótláskorában is megfordult a klubnál, illetve a felnőtteknél is eltöltött két és fél évet 2014 februárja és 2016 augusztusa között.
Olvastad már?
EKL: "Újabb bukás a magyar vizsgán, a Fradi megalázta a kínosan leszereplő Zalgirist" - litván lapszemle
Így látták a litván lapok és internetes portálok a csütörtöki Ferencváros-Zalgiris EKL-selejtezőn (3-0) történteket. Lapszemle.
Elolvasom
Átigazolások
Csíkszereda
Megvan az új edző
Újra az FK Csíkszeredánál dolgozik a Szabó István helyére érkező Suciu Valentin vezetőedző, aki 2018 nyara és 2022 márciusa között már irányította az együttest.
Fradi
Brazil kiszemelt?
Azerbajdzsánban arról írnak, hogy a Fradi télen (újra) megpróbálhatja szerződtetni a Neftci brazil szélsőjét, Breno Almeidát.
Szatmárnémeti
Ilyést kinevezték
Az előző szezonban még a Csíkszeredát irányító, de nyáron a klubtól távozó Ilyés Róbert veszi át a Vida Kristophert is foglalkoztató, román másodosztályú CSM Szatmárnémeti irányítását.