Fotó: ujpestfc.hu

NB I: Újpesten folytatja a Puskás Akadémia válogatott játékosa - hivatalos

A lila-fehérek szerződést kötöttek Kiss Tamással, aki öt év után hagyta el a Puskás Akadémiát.
Budai László 2023. június 28., szerda 14:48
Fotó: ujpestfc.hu
A lila-fehérek szerződést kötöttek Kiss Tamással, aki öt év után hagyta el a Puskás Akadémiát.
Szerző: Budai László 2023. június 28., szerda 14:48
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Szerződése lejártával távozik a Puskás Akadémiától és az Újpestben folytatja pályafutását Kiss Tamás - jelentette be a két klub.

Kiss Tamás a Gyirmót és a Haladás utánpótlásában nevelkedett, utóbbiból került a Puskás Akadémiához 2018-ban. Az elmúlt öt évben szerepelt kölcsönben a Diósgyőrnél és a Cambuur együttesénél is, a holland csapatnál 11-szer lépett pályára az első osztályban.

A mindössze 22 éves támadó végigjárta az utánpótlás-válogatottakat, majd 2021-ben, Marco Rossi keze alatt a felnőttválogatottban is lehetőséget kapott a San Marino és a Lengyelország elleni világbajnoki selejtezőkön. A lengyelek ellen csereként beállva gólpasszt is adott.

- Tetszik az irány, amerre az Újpest elindult, ráadásul Magyarország egyik legnagyobb klubjáról beszélünk, ahol az elmúlt években többen is újjászülettek, és válogatott szintig építették fel újra magukat. Nekem is ez az egyik célom, hiszek magamban, és abban, hogy sokkal többre vagyok képes. Mindezek mellett azt is alig várom, hogy a legendás újpesti szurkolók előtt futhassak ki a Szusza Ferenc Stadion gyepére! - nyilatkozta Kiss Tamás az aláírását követően az újpesti klubhonlapnak.

Olvastad már?
The Athletic: A Liverpool Szoboszlai szerződtetéséről tárgyalt a héten - részletek
A magyar válogatott csapatkapitánya az egyik célpontja Jürgen Klopp csapatának.
Elolvasom
Átigazolások
Mezőkövesd
Új középpályás érkezett
A Mezőkövesd bejelentette Hajdú Roland érkezését. A 24 éves labdarúgó a Budafoktól érkezik, a legutóbbi szezonban 30 mérkőzésen 6 gólt szerzett.
Ex-Fradi
Heister új csapata
Marcel Heister érkezését bejelentette a horvát élvonalbeli Osijek. A Ferencváros és a Videoton korábbi labdarúgója az elmúlt két idényt már Horvátországban töltötte.
Karcag
Támadó érkezett
Lólé Béla visszatért Karcagra, miután a klubnál nevelkedett, ám az előző idényt már a Loki NB III-as csapatában töltötte.
Tovább az összes átigazoláshoz