Két, a középmezőnyben található csapat összecsapásával folytatódott az NB I 24. fordulója. A Fehérvárnál Pető Tamás vezetőedző öt változtatást is eszközölt kezdőcsapatán, az előretolt ék azonban ismét a remek formában lévő Ivan Saponjic volt a hazaiaknál. A diósgyőri kezdőben ott volt Gera Dániel, aki verset írt nemzeti ünnepünkre.
I. félidő
Remek távoli lövésekkel indult a mérkőzés, Elton Acolatse és Nicolás Stefanelli is célt tévesztett. Stefanelli nagy szerepet játszott a Fehérvár támadásaiban, mindig keresték labdával a csapattársai, az újabb lehetőség azonban egy rosszul kifejelt labda után jött, Bedi Bence lőtt is 18 méterről, de ezt Artem Odyntsov fogta.
Dala Martinnak a másik oldalon leginkább beadások lehúzását kellett megoldania, a magyar korosztályos-válogatott kapus rendre sikerrel is járt. Pető Milán a gólhoz volt közel az első félidő vége előtt, külsővel lőtt a tizenhatoson belül, Bozhidar Chorbadzhiyski azonban remekül blokkolt.
II. félidő
A második játékrész is egy távoli lövéssel indult, Bedi próbálkozása viszont túlságosan csavarodott kifelé, kaput sem talált. Minden egyes labdáért komoly harc alakult ki, olykor már a középpályán is, ezek pedig apró szabálytalanságokat is eredményeztek, így sokat állt a játék. Stefanelli is gyanús körülmények között tűnt el a tizenhatoson belül, de a videobíró sem ítélt tizenegyest.
A hajrá kezdetén Mario Simut végezhetett el egy szabadrúgást 24 méterre a kaputól, a bal felső sarokba tartó lövést csak nézte Odyntsov, ám ez a labda is csak oldalról zörgette meg a hálót. Pontrúgások után a Diósgyőr is tudott veszélyeztetni, Prozeg Vancas jól fejelt egy szöglet után, de ez is elment a jobb kapufa mellett. Bright Edomwonyi gyorsaságát jól kihasználva kétszer is el tudott menni a szélen, beadásai azonban nem voltak az igaziak, ezekből sem tudott gólt szerezni Valdas Dambrauskas csapata, amely 10 emberrel fejezte be a mérkőzést Bényei Ágoston kiállítása miatt.
Ezt sem tudta azonban kihasználni a Fehérvár, így maradt a gól nélküli döntetlen, amely után a hazaiak nem tudták megközelíteni a DVTK-t a tabellán.
NB I, 24. forduló
Fehérvár FC-Diósgyőri VTK 0-0
| # | Csapat | LM | Gy | D | V | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | VIDEOTON FC FEHÉRVÁR | 8 | 7 | 0 | 1 | 23 | 21 |
| 2. | KIRÁLY SE | 8 | 4 | 2 | 2 | 8 | 14 |
| 3. | UTE | 8 | 4 | 2 | 2 | 3 | 14 |
| 4. | GÖDÖLLŐI SK | 8 | 4 | 0 | 4 | 9 | 12 |
| 5. | NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC | 8 | 3 | 3 | 2 | 2 | 12 |
| 6. | SZEGED-CSANÁD GROSICS A. | 8 | 3 | 2 | 3 | 1 | 11 |
| 7. | PMFC | 8 | 3 | 2 | 3 | -1 | 11 |
| 8. | CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR | 8 | 3 | 2 | 3 | -5 | 11 |
| 9. | DEAC | 8 | 2 | 2 | 4 | -8 | 8 |
| 10. | PAKSI FUTBALL CLUB KFT. | 8 | 2 | 1 | 5 | -7 | 7 |
| 11. | III.KER TVE | 8 | 2 | 1 | 5 | -11 | 7 |
| 12. | KTE LA | 8 | 2 | 1 | 5 | -14 | 7 |