Már többször is beszámoltunk róla, hogy a Bundesliga 2-ben szereplő Nürnberg hetek óta intenzíven dolgozik a bajnoki címvédő ETO FC 22 éves, a magyar válogatottban is bemutatkozott középpályása, Tóth Rajmund megszerzésén. Bár úgy tűnik, a német klub, valamint a játékos és képviselői egyaránt elkötelezettek az átigazolás mellett, az üzlet továbbra sem zárult le.
Az ETO vezetősége korábban egyértelművé tette, hogy a nemzetközi kupaselejtezők végéig nem szeretné elengedni egyik kulcsemberét, emellett a győriek kezdetben kevesellték a Nürnberg 1,5 millió eurós ajánlatát. A múlt héten a Nürnberg sportigazgatója, Joti Chatzialexiou személyesen Győrbe utazott, hogy a Víkingur Reykjavík elleni Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóján a helyszínen egyeztessen az ETO vezetőivel a transzferről, de az átigazolás továbbra is várat magára.
Az ETO ugyan búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjétől, de a Konferencia Liga selejtezőjében folytathatja a nemzetközi szereplését, a klubvezetés pedig továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a válogatott középpályás a kupasorozatban is a csapat rendelkezésére álljon. Ez azt is jelentheti, hogy a Nürnbergnek akár az augusztus végi átigazolási hajráig is várnia kell Tóth Rajmund szerződtetésére – feltéve, hogy az ETO addig versenyben marad.
Ebben a helyzetben szólalt meg most a német CLUBFOKUS oldalán Tóth Rajmund édesapja, Tóth Gyula, aki meglehetősen pesszimista, illetve kritikus hangnemben beszélt a tárgyalások alakulásáról és az ETO hozzáállásáról. Az interjút idézzük az alábbiakban.
Rajmund egyértelművé tette, hogy a Nürnberghöz szeretne igazolni. Miért ilyen fontos számára ez a váltás?
– Rajmi végigjárta az ETO teljes utánpótlását, majd a felnőttcsapattal is felért a csúcsra, hiszen megnyerte a magyar bajnokságot. Ezt követően meghívót kapott a válogatottba, ahol bemutatkozott, ráadásul gólt is szerzett. Ezeket az eredményeket, valamint az iránta megnövekedett érdeklődést figyelembe véve úgy gondolom, hogy a fejlődése érdekében meg kell tennie a következő lépést. Ez nem az ETO ellen szól – ilyen a futball, ilyen az élet. Mindenkinek a saját útját kell járnia. Egy ideig közös volt az utunk, de most eljött az idő, hogy Rajmi és az ETO útjai különváljanak - mondta Tóth Gyula a német portálnak.
Hogyan állnak jelenleg a tárgyalások?
Sajnos semmi pozitívumról nem tudok beszámolni. A személyes találkozó sem hozta meg a remélt áttörést. Nehéz lepleznünk a csalódottságunkat, de nem is akarjuk.
Mi az oka annak, hogy eddig nem jött létre az átigazolás? Mi akadályozza jelenleg a megállapodást?
– A történtek alapján az az érzésem, hogy az ETO nincs tisztában a valós helyzettel, illetve nem következetes. Őszintén szólva nem tartom reálisnak a megállapodást addig, amíg azt érzem, hogy Rajmit inkább eszközként kezelik, és nem azt az embert, sportolót látják benne, aki a gyermekkori álmaiért küzd. Nem vagyok futballszakember, nem is szeretnék annak látszani, ez csupán a személyes véleményem. Természetesen elsősorban a fiam szemszögéből nézem a dolgokat, de igyekszem megérteni az ETO álláspontját is. Azt azonban nem tudom elfogadni, ahogyan ezt a helyzetet és Rajmit kezelik.

Hogyan jellemezné az ETO FC kommunikációját a tárgyalások során?
– Bár nincs közvetlen kapcsolatom a klub vezetésével, a viselkedésüket nagyon kapkodónak érzem. Néha teljesen elérhetetlenek, aztán ismét felbukkannak, majd újra eltűnnek. Ennek tényleg így kell működnie? Nem igazán érzem, hogy megkapnám a kellő tiszteletet.
Rajmund hogyan viseli ezt a bizonytalan helyzetet? Nehéz számára a futballra koncentrálni úgy, hogy a jövője továbbra is kérdéses?
– Úgy látom, egyelőre még jól kezeli, mert szilárdan hisz abban, hogy lesz megoldás. Az átigazolás iránti elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen, ezt a klubon belül is világossá tette. Reméljük, ezt hamarosan figyelembe is veszik. Az edzéseket és a pluszmunkát ugyanúgy elvégzi, mint korábban, de belül biztosan megviselik ezek az események.
Attól tartok, ha végül meghiúsulna az átigazolás, úgy érezné, hogy elvették tőle a jövőjét. Ez pedig senkinek sem lenne jó.
Mennyire optimista a tekintetben, hogy Rajmund még ezen a nyáron a Nürnberg játékosa lesz?
– Jelenleg nem vagyok túl optimista, de továbbra is bízom abban, hogy sikerül megoldást találni. Azt szeretném, ha a döntéshozók nem csupán a pénzt látnák, hanem a magyar labdarúgás iránti felelősségüket is. Korábban azt kommunikálták, hogy céljuk a fiatal tehetségek fejlesztése és magasabb szintre segítése. Én jelenleg sajnos nem ezt látom.
'Azt szeretnénk, ha az ETO reálisan állna a tárgyalásokhoz'
A kialakult helyzetről Tóth Rajmund ügynöke, Fehér Milán is beszélt a CLUBFOKUS-nak.
– A nyár folyamán több klub is tárgyalt az ETO-val Rajmi ügyében. Kivétel nélkül mindegyik ugyanabba az árkategóriába sorolta őt, és nemzetközi partnereim is hasonlóan ítélik meg a játékos piaci értékét. Egyedül a Győri ETO értékeli őt ennél jóval magasabbra.
Azt szeretnénk, ha az ETO nyitottan és reálisan állna a tárgyalásokhoz, és nem akadályozná saját nevelésű játékosa további fejlődését.
Ez az átigazolás számomra különösen fontos, mert Rajmi nem csupán egy játékos, akit képviselünk. Az a legfontosabb, hogy segítsek neki folytatni a sportolói pályafutását. Meggyőződésem, hogy teljesítményével és emberi kvalitásaival egyaránt kiérdemelte ezt a lehetőséget - tette hozzá a játékomenedzser.