Fotó: 2060.blog.hu

NB III: A sima eltiltás eltörlését kérte egy csapat, négymeccses büntetést kapott a játékos

A Bicske-Komárom mérkőzés után a hazaiak úgy látták, érdemtelenül állították ki játékosukat, ám a Fegyelmi Bizottság négy mérkőzésre eltiltotta őt.
Budai László 2022. augusztus 20., szombat 12:34
Fotó: 2060.blog.hu
A Bicske-Komárom mérkőzés után a hazaiak úgy látták, érdemtelenül állították ki játékosukat, ám a Fegyelmi Bizottság négy mérkőzésre eltiltotta őt.
Szerző: Budai László 2022. augusztus 20., szombat 12:34

Dupla piros lappal zárult a Bicske-Komárom bajnoki mérkőzés (1-1) a legutóbbi NB III-as fordulóban. A bicskei honlap tudósítása szerint a hosszabbítás második percében a hazaiaktól Sóron Tibor indult egy előre vágott labdára, ütközött a kapussal, amiért sárga lapot kapott, az ellenfél játékosa, Schiller Patrik azonban az ütközésért elégtételt kívánt venni és felöklelte.

A parázs jeleneteket követően a játékvezető a rend helyreállítása után mindkét játékost kiállította, a Bicske honlapja szerint Sóront érthetetlenül, hiszen a videófelvételek alapján semmilyen fegyelmi vétséget nem követett el.

Éppen ezért a mérkőzést követő reggelen, augusztus 18-án - a videófelvételek alapos tanulmányozása után - a BTC beadvánnyal fordult az MLSZ-hez Sóron kiállítása ügyében, kérve az eltiltás mellőzését.

Úgy tűnik azonban, a bicskeiek nem jártak sikerrel, ugyanis az MLSZ fegyelmi bizottsága augusztus 19-ei fegyelmi határozatában arról számolt be, hogy mindkét játékost négymérkőzéses eltiltással sújtotta.

Olvastad már?
A Shamrock középpályása elámult a Fraditól: “Otthon ilyet nem igazán látni”
A Shamrock középpályása, Gary O’Neill elárulta, miért volt különösen nehéz a Ferencváros ellen játszaniuk.
Elolvasom

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz