Furcsa váltás: Bajnoki cím után távozik a Loki legendája

A feljutás ellenére távozik Sándor Tamás az NB III-ba került újonc Sényő vezetőedzője.
Dudás Gábor 2018. június 28., csütörtök 9:23
A feljutás ellenére távozik Sándor Tamás az NB III-ba került újonc Sényő vezetőedzője.
Szerző: Dudás Gábor 2018. június 28., csütörtök 9:23

A Sényő bajnoki címet nyert tavasszal, méghozzá nagy fölénnyel: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei első osztályban 18 pontot vert a második helyezett Nyírgyulajra, így megváltotta jegyét az NB III-as induláshoz. Az elmúlt szezon nagy sényői sikere volt az is, hogy idén márciusban, a Magyar Kupában - az idegenbeli 4-0-ás vereséget követően - a kiscsapat 2-0-ra legyőzte az MTK együttesét.

Mindezek ellenére Sándor Tamás, a csapat egy éve kinevezett vezetőedzője nem marad posztján, távozik a DVSC négyszeres magyar bajnoka, egykori 11-szeres válogatott középpályás.

Nem Sándor Tamással kezdődik a felkészülés. A remek szakember munkájával teljes mértékben elégedett vagyunk, ám most nem jutottunk közös nevezőre és elválnak az útjaink. Barátságban, nem haraggal. Az edzéseket Imrő László és Fiumei Viktor irányításával kezdi majd az együttes – nyilatkozta Pehely Zoltán szakosztályelnök az nb3.hu cikke szerint.

A tavaszi interjúnk Sándor Tamással:

Olvastad már?
Interjú: “Nem látom, hogy a magyar fociban miben kellene bizakodnunk” - Sándor Tamás a Lokiról és a szekrénybe dobott kupabravúrról
Nem az MTK legyőzéséből akar megélni a Sényőt irányító Sándor Tamás, aki nem bánja, hogy a kevésbé tehetséges magyar fiatalokat nem kell a csapatoknak a kezdőbe állítaniuk, és a húzóemberek hiánya miatt a válogatott kapcsán sem derűlátó.
Elolvasom
Átigazolások
Újpest
Újabb fordulat jöhet a Duarte-ügyben?
Romániában azt írják, hogy André Duarte akár vissza is térhet az Újpesthez, amennyiben a CAS úgy dönt.
Légiósok
Lőw Zsolt
Új vezetőedzőt keres a Bundesliga utolsó helyén szerénykedő Mainz - egy listán pedig Jürgen Klopp társaságában felbukkan Lőw Zsolt neve is.
Ferencváros
Kenan Kodro
Kenan Kodro jövője továbbra is nyitott, de egyre valószínűbb, hogy a bosnyák csatár a szezon után is a Real Zaragozánál maradhat.
Tovább az összes átigazoláshoz