Fotó: facebook.com/szentlorincse

NB III: Megvannak a bajnokok, ez a négy csapat játszhat az NB II-ért - a Haladás ügye még hozhat csavart

Mind a négy csoportban lezárultak a küzdelmek az NB III-ban vasárnap. 
Csakfoci.hu 2024. május 26., vasárnap 21:27
Fotó: facebook.com/szentlorincse
Mind a négy csoportban lezárultak a küzdelmek az NB III-ban vasárnap. 
Szerző: Csakfoci.hu 2024. május 26., vasárnap 21:27

A bajnoki címét már korábban bebiztosító és veretlen tavaszt produkáló Békéscsaba (Délkeleti csoport), illetve a Putnok (Északkeleti csoport) után vasárnap a Szentlőrinc a Délnyugati, a Tatabánya pedig az Északnyugati csoport megnyerésével vívta ki az osztályozó lehetőségét.

Az NB II-be két csapat kvalifikálhatja magát a másodosztály létszámcsökkentése miatt, ha megnyeri a négy csoportgyőztes számára kiírt osztályozók valamelyikét. Az MLSZ az osztályozók sorsolását május 28-án tartja, az első mérkőzéseket június 2-án, a visszavágókat pedig egy héttel később, június 9-én rendezik meg.

Ugyanakkor lehet még egy csavar a történetben, méghozzá a Haladás licencgondja miatt. A szombathelyiek a pályán ugyan kivívták a bennmaradást, de nem kaptak indulási engedélyt, így fel kellene tölteni az NB II-es mezőnyt, amely az új szezontól 16 csapatos lesz.

Ezzel kapcsolatban az MLSZ korábban már egyértelműen fogalmazott:

Amennyiben a Szombathely csapatának nem lesz licence, a következő évi bajnokságra nevezése nem lesz elfogadható, mert az egyik nevezési feltétel a licenc megléte. Amennyiben nem minden indulási jogot szerzett csapat nevez, akkor a bajnokság létszámát fel kell majd tölteni. A feltöltés esetén először az NB III-as bajnokság legjobb fel nem jutója jogosult nevezést beadni NB II-re

- e szerint tehát nem csak az osztályozók győztesei juthatnak majd fel.

Ráadásul az sem dőlt még el, hogy a szombathelyiek esetleg indulhatnak-e a harmadosztályban, ha igen, az még hozhat ugyancsak változást a következő idényre vonatkozóan.

Olvastad már?
"Sose halunk meg": Szívszorító búcsút vett a megszűnés szélére került Haladás a szurkolóitól - fotók, videó
A licencet nem kapó szombathelyi csapatot fanatikus drukkerei végig buzdították a gyirmóti NB II-es bajnokin, sőt, még a lefújás után is.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Vasas
Rácz távozik
Közös megegyezéssel szerződést bontottak 29 éves játékosukkal, az előző szezonban 20 tétmeccsen szerepelt Rácz Barnabással, aki az NB III-as Gyirmótban folytatja.
Puskás Akadémia
Szappanost orvosira várják
A csábító ajánlattal előrukkoló Puskás Akadémia lépett elő „favorittá” a Szappanos Péterért vívott versenyben, olyannyira, hogy a kapusnak már orvosi vizsgálaton van jelenése. (Sportál)
Kecskemét
Távozik a légiós
Közös megegyezéssel szerződést bontottak az argentin támadóval, Michael Lópezzel, aki fél év alatt 11 bajnokin kapott lehetőséget, gólt nem szerzett.
Tovább az összes átigazoláshoz