Oenning az Újpest-verés után: Nem érdekel, ha mi voltunk a gyengébb csapat

Michael Oenning szerint a futballban vannak furcsa dolgok, a Vasas Újpest elleni meccsén pedig nagyon sok ilyen volt.
Privacsek András 2017. március 29., szerda 22:44
Michael Oenning szerint a futballban vannak furcsa dolgok, a Vasas Újpest elleni meccsén pedig nagyon sok ilyen volt.
Szerző: Privacsek András 2017. március 29., szerda 22:44

 - Annyi minden történt most, ami elég lenne egy teljes szezonra. Mindkét csapatnak már a mérkőzés előtt voltak különböző gondjai, amelyek nem egyszerűsítették egyikünk a dolgát sem. Az elbizonytalanodottság ott volt a játékosokon, ezen nem segített, hogy a mérkőzés elején egy nagy hibából megint gólt kaptunk, majd megkapjuk a tizenegyest, amit nem értékesítettünk. Az első félidőben sok időre volt szükség, hogy összeszedjük magunkat. A második félidőben pedig, amikor olyan fázisban voltunk, amelyben rosszul játszottunk, megszereztük az egyenlítést, a végén pedig a mérkőzést is megnyertük. Az mindegy nekem, hogy mi voltunk a gyengébb csapat vagy sem, a lényeg a jó kiindulópont, amit szereztünk a visszavágóra. A futballban vannak időnként furcsa dolgok, ezen a mérkőzésen több ilyen is volt. A legfontosabb, hogy megmutattuk, képesek vagyunk ilyen helyzetből is győztesként kijönni, de sok munkánk lesz még. Mondhatjuk, hogy egy klasszikus kupamérkőzést láthattunk - értékeltl Oenning a vasasfc.hu-n.

Neked ajánljuk
Átigazolások
ETO FC Győr
Román jobbhátvéd érkezett
Ismét igaznak bizonyult a Csakfoci korábbi információja, az ETO FC Győr ugyanis hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy szerződtette Stefan Vladoiut az ukrán élvonalbeli Kolostól.
Fradi
Abu Fani Angliában?
Izraeli hírek szerint egy angol másodosztályú klub igazolná le Mohammed Abu Fanit kevesebb mint 3,5 millió euróért, de az ulloi129.hu információi szerint a Fradinál nem tudnak az ügyről.
ETO/DAC
Csinger és Ouro
Megerősítették a Csakfoci korábbi értesülését: Csinger Márk egy szezonra az ETO FC-hez került kölcsönbe, miközben a togói válogatott középpályás, Samsindin Ouro Dunaszerdahelyre igazolt.
Tovább az összes átigazoláshoz