Berecz Zsombor bokasérülése nem bizonyult súlyosnak, így várhatóan már a hét közepén ismét együtt készülhet a csapattal.
A Vasas középpályása a szombati Szekszárd elleni felkészülési mérkőzés 12. percében a jobb bokájára kapott egy rúgást, ami miatt egy jókora jeges kötéssel el is kellett hagynia a pályát.
Berecz Zsombor a vasasfc.hu-nak a következőket mondta:
- Ma már szerencsére sokkal jobb az állapotom. Szombaton még volt egy kis véraláfutás a jobb bokámon, de hétfőre már az is elmúlt. Ez azt is jelenti, hogy nem kellett megröntgenezni, sem pedig mágneses rezonancia vizsgálatot elvégezni. Ettől függetlenül még vannak fájdalmaim, érintésre még érzékeny a bokám, de nem olyan vészes. Összességében a sérülésem utáni ijedtségen kívül egyéb problémám nincs. Úgy gondolom, hogy már a hét közepén újra elkezdhetem az edzést!
Átigazolások
Kazincbarcika
Két tehetség érkezett
Az ETO FC 18 éves kapusa, Kocsis Botond a következő másfél évben a KBSC-t erősíti kölcsönben. Szintén kölcsönvették a 20 éves támadót, Klausz Milánt az MTK-tól.
Újpest
Olaszországban téma a csatár
A szlovén Aljosa Matko állítólag Olaszországban lehet kiszemelt remek NB I-es ősze után.
Tóth Alex-transzfer
Közel a megegyezés?
Több helyen is arról írtak, hogy közel lehet a megegyezés Tóth Alex ügyében, így a játékos nem lesz ott majd a Midtjylland elleni meccskeretben. A Fradi játékosa valóban hiányzik a kezdőből és a kispadról is.