A Vasas hőse még rosszabb állapotban - fontos meccset hagyhat ki

A láz és torokfájás mellett már egy gyomorvírus is gyengíti Nagy Gergelyt, aki könnyen lehet, hogy kihagyja a Mezőkövesd elleni MK-elődöntőt. 
Budai László 2017. április 24., hétfő 18:38
A láz és torokfájás mellett már egy gyomorvírus is gyengíti Nagy Gergelyt, aki könnyen lehet, hogy kihagyja a Mezőkövesd elleni MK-elődöntőt. 
Szerző: Budai László 2017. április 24., hétfő 18:38

Amint arról honlapunk is beszámolt, Nagy Gergely lázasan, begyulladt torokkal védett a Vasas-Honvéd rangadón (1-0). A mérkőzés hőse pedig éppen az angyalföldi kapus volt, aki több ziccert és Davide Lanzafame tizenegyesét is megfogta, a Vasas ennek köszönhetően tudta megtartani egygólos előnyét.

Információink szerint Nagy Gergely állapota az összecsapás óta tovább romlott, a láz és torokfájás mellett már egy hányással is járó gyomorvírus gyengíti a játékost. Emiatt folyamatosan ágyban kell feküdnie, nem is edzhet együtt a csapattal.

Jelenleg tehát erősen kétséges, hogy ő védheti-e az angyalföldiek kapuját a szerda 16.00-kor kezdődő, Mezőkövesd elleni Magyar Kupa-elődöntő első mérkőzésén. Ha nem javul a labdarúgó állapota, akkor minden bizonnyal Póser Dániel lép pályára, akinek az NB I-ben még nem volt meccse a Vasassal, de a Dorog elleni oda-visszavágós MK-párharcot ő védte végig.

A Vasas Mezőkövesd elleni sikere 1,70-szeres pénzt fizethet - fogadj!

Neked ajánljuk
Átigazolások
Fradi
Abu Fani Angliában?
Izraeli hírek szerint egy angol másodosztályú klub igazolná le Mohammed Abu Fanit kevesebb mint 3,5 millió euróért, de az ulloi129.hu információi szerint a Fradinál nem tudnak az ügyről.
ETO/DAC
Csinger és Ouro
Megerősítették a Csakfoci korábbi értesülését: Csinger Márk egy szezonra az ETO FC-hez került kölcsönbe, miközben a togói válogatott középpályás, Samsindin Ouro Dunaszerdahelyre igazolt.
DVSC
Támadó jött Svájcból
Újabb légiós szerződtetését jelentette be szombat délelőtt a DVSC: a 24 éves Dejan Djokic a svájci élvonalban szereplő FC Sion együttesétől érkezett a cívisvárosba.
Tovább az összes átigazoláshoz