Az NB II-ben kiesőhelyen álló Cigánd csütörtökön, közös megegyezéssel szerződést bontott Szilágyi Lóránddal.
A 31 éves, korábban az NB I-ben is megfordult (4 mérkőzése volt a Honvédban) Szilágyi Lóránd már korábban jelezte a vezetőség felé, hogy családja és spanyolországi munkalehetősége miatt befejezi a profi labdarúgást a bajnokság végén. ú
Végül azonban úgy alakult, hogy a védőnek hamarabb el kell hagynia a klubot, a már csak matematikai bennmaradási eséllyel bíró cigándiak pedig rábólintottak a távozására és köszönetet mondtak neki eddig játékáért.
Szilágyi alapembere volt az idényben csapatának, 28 NB II-es találkozón lépett pályára és négy meccs kivételével végig a pályán is volt.
Átigazolások
Újra a Partizannál
Srdjan Blagojevic
Srdjan Blagojevicot ismét a Partizan Belgrád élére nevezték ki.
Légiósok
Sallói új szerződése
A Toronto FC hivatalosan bejelentette, hogy szerződést hosszabbított Sallói Dániellel, aki így a 2027-es MLS-szezon végéig marad a klubnál, a megállapodás pedig egy további idényre szóló opciót is tartalmaz.
ZTE
Eladás klubrekordért
Hivatalossá vált, hogy klubrekordot jelentő összegért értékesítették az MLS-be Diego Borgest, aki mindössze hat bajnokit játszott a Zete színeiben.