Fotó: mtkbudapest.hu

NB I: A csere gólja után kis híján fordított az MTK

A Gyirmót szerzett vezetést, de a hajrában egyenlített Kovácsréti, sőt a végén az MTK állt közelebb a győzelemhez.
Nyikes Zoltán 2022. március 4., péntek 21:52
Fotó: mtkbudapest.hu
A Gyirmót szerzett vezetést, de a hajrában egyenlített Kovácsréti, sőt a végén az MTK állt közelebb a győzelemhez.
Szerző: Nyikes Zoltán 2022. március 4., péntek 21:52

Az NB I 23. fordulójának pénteki nyitómeccsén a Gyirmót FC Győr fogadta az MTK Budapestet.

I. félidő

A vendégek előtt adódott az első helyzet, a 14. percben egy formás támadás végén Sluka lőtt fölé négy méterről, de nem lett volna érvényes akkor sem, ha betalál, mert utólag les miatt visszafújta az akciót a játékvezető. Pár percre rá Futács lépett ki helyzetben a kapussal szemben, Szegi viszont az utolsó pillanatban, a 16-oson belül becsúszva nagyot mentett.

A 38. percben a túloldalon Medgyes szép húzogatások után lőtt fölé 8 méterről, majd három minutummal később Hasani jobb oldali beadása után Varga elé pattant a labda, aki négy méterről lőtt, de Mijatovic jól zárta a szöget és szépen védett.

Még a szünet előtt vezetést szerzett a Gyirmót: Medgyes baloldalról érkező lapos beadását Szegi lőtte 6 méterről a bal sarokba, 1-0.

II. félidő

A második játékrész Ramadani kaput eltaláló lövése és Rusák védése nyitotta, majd ezt követően is az MTK játszott nagyobb mezőnyfölényben. A félidő derekához érkezve fél percen belül három szögletet is elvégezhetett a vendégcsapat, végül Futács lövése után lélegezhetett fel egy kis időre a Gyirmót.

A 67. percben a hazaiak is előremerészkedtek, egy baloldali szabadrúgás után Szegi fejelhetett volna ziccerben, de milliméterekkel lemaradt a kapu előterében.

Negyed órával a vége előtt Medgyes vette célba jobb alsót, Mijatovic azonban leért és védett. A 77. percben Sluka baloldali beadása a kapura volt veszélyes, Rusák nagyot nyújtózkodva ütötte szögletre a bal felsőbe hulló labdát.

A 80. minutumban Szépe kínálta meg Rusákot 11 méterről, kissé éles szögből, a gyirmót kapus öklözve védett, de a kipattanó épp Miovskinak lett jó, akinek a közeli lövését is védte a hálóőr.

A 86. percben a meccs legnagyobb helyzete maradt ki, Kovácsréti már átpörgette a kapus felett a labdát, ám a gólvonal előtt óriásit mentett Csörgő. De a szögletből végül összejött az egyenlítés az MTK-nak: Stieber szögletét Kovácsréti lőtte kapásból, hat méterről a jobb sarokba, 1-1.

A hátralévő kis időben közel állt a három pont megszerzéséhez az MTK, két nagy helyzete is volt a vendégeknek: előbb Szakály közeli lövésénél védett bravúrral Rusák, majd Mezei próbálta meg átemelni a gyirmóti kapust 8 méterről, de egy keveset tévedett.

A 94. percben még Szegi lépett oda csúnyán Szakálynak, amiért megkapta a második sárgáját, így kiállította őt Bogár. Újabb gól már nem született, így döntetlennel indult a forduló.

NB I, 23. forduló

Gyirmót FC Győr–MTK Budapest 1-1 (Szegi 42., ill. Kovácsréti 86.)

Kiállítva: Szegi (94.)

Gyirmót: Rusák – Szegi, Csörgő, Hajdú, Zeke – Vass – Hasani (Cvetanovski, 75., Major 95.), Nagy P. (Ventúra, 75.), Klimovich, Medgyes (Herjeczki, 88.) – Varga (Simon, 88.).

MTK: Mijatovic – Kadlec, Szépe, Várkonyi, Rajkovic (Stieber, 57.), Sluka – Kata, Ramadani (Szakály, 57.), Spirovski (Mezei, 57.) – Futács (Kovácsréti, 71.), Miovski (Grozav, 84.).

Olvastad már?
NB I: Jobb döntések, 80 százalékkal kevesebb tévedés - az MLSZ szerint a VAR sikeres a magyar fociban
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) adatai szerint a videobírós rendszer (Video Assistant Referee - VAR) rendszer bevezetése óta a labdarúgó OTP Bank Ligában jelentős mértékben csökkent a súlyos játékvezetői tévedések száma.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz