Szivics szerint egyértelműen látszik, hogy gyengült az NB I

Az átigazolásokról is beszélt a Mezőkövesd új vezetőedzője.
Budai László 2017. január 10., kedd 9:32
Az átigazolásokról is beszélt a Mezőkövesd új vezetőedzője.
Szerző: Budai László 2017. január 10., kedd 9:32

Hétfőn megtartotta első edzését a Mezőkövesd, amely új vezetőedzővel, Tomiszlav Sziviccsel vág neki a tavaszi szezonnak. A tréner elsőként a keret változásairól beszélt a klub sajtóeseményén.

- Lesz egy-két frissítés a keretben, egy csatárról szó van, de lehet más poszton is érkező. Vannak olyanok, akik sokáig nem játszottak, s most nincs idő játékba hozni őket 5-6 mérkőzésen. Versenyző típus kell, aki egyből erősítés tud lenni, pedig van itt sok játékos. Egy hét alatt megnézzük őket, van statisztikánk, hogy ki mennyit játszott, mióta itt van, s vannak az első benyomásaim. Lehet, hogy hibázni fogok, de döntést kell hoznom időben, hogy azoknak is legyen lehetőségük, hogy máshol játsszanak, akik itt nem kerültek be a csapatba. Ez szerintem sokkal korrektebb, minthogy itt maradjanak, s megharagudjanak, mert hat hónapig nem kapnak lehetőséget. Szerintem nem reális 28 embert játszatni, 20+3-as keretet tervezek, de ebből lehet 21-22 mezőnyjátékos is, annál több biztosan nem - idézte az edzőt a mezokovesdzsory.hu.

Marek Stretsík és Molnár Gábor biztosan marad Mezőkövesden, Ulysse Diallo – illetve a nyáron lejáró szerződésű játékosok sorsa – már bizonytalanabb. Ők, ha megfelelő ajánlat érkezik értük, távozhatnak. Érdekes még Vági András és Gohér Gergő helyzete, akiket Szivics Diósgyőrről annak idején elküldött.

- Látom, hogy itt jól játszik, csapatkapitány is, neki is lesz lehetősége, mint bárki másnak - utalt Vágira. - Nincs bajom vele, csak akkor képesség alapján úgy döntöttem, ahogy. Gohér Gergővel is ugyanez volt.

Az NB I jelenlegi erősségéről így nyilatkozott.

- Őszintén szólva kicsit gyengébbnek tűnik most az NB I, ha sok idősebb játékos még meghatározó a saját csapatában – bár nincs öreg és fiatal, inkább jó és rossz játékos – , akkor nem gondolom, hogy erősödött a bajnokság. A nagyobb csapatok kicsit elmentek, a Vidi, a Fradi. A Fradinak volt pár sikertelen mérkőzése, de jó csapat, erős a keretük, a Vidi szintén. A Vasas pozitív meglepetés, de, ha megnézzük, hogy tavaly az utolsó fordulóban maradtak benn, most meg sokáig vezették a bajnokságot, akkor mellettem áll, hogy kicsit gyengült az első osztály – zárta szavait.

A hazai átigazolási híreket ITT találod - kattints!

Neked ajánljuk
Átigazolások
Nyíregyháza
Újabb ZTE-s kiszemelt
Honlapunk úgy értesült, Sankovic után Szendrei Norbert is távozhat a zalaiaktól - ő is a Szparinál köthet ki.
Honvéd
Balhátvédet jelentettek be
A Honvéd szerződtette az Aqvital FC Csákvár játékosát, Varga Bencét. A 28 éves, fehérvári nevelésű balhátvéd 29 meccsen játszott az előző idényben, ebből 28-szor a kezdőcsapat tagjaként.
Szeged
Balhátvédet igazoltak
A 23 éves, korábbi utánpótlás-válogatott balhátvéd, Kalmár Olivér a Budafok együttesétől érkezett Szegedre - jelentette be a klubhonlap.
Tovább az összes átigazoláshoz