Szivics a bundameccs közben hívta fel az elnököt

A Mezőkövesd edzője először le akart vonulni a pályáról.
Budai László 2017. január 31., kedd 19:00
A Mezőkövesd edzője először le akart vonulni a pályáról.
Szerző: Budai László 2017. január 31., kedd 19:00
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Honlapunk is beszámolt róla, hogy több román játékvezető ciprusi és törökországi edzőmérkőzéseket próbált megbundázni. A nem hivatalos bírók általában arra fogadtak, hogy minél több gól lesz a meccseken, ezeket pedig úgy próbálták bebiztosítani, hogy büntetőket adtak az együtteseknek.

Gyurcsó Ádámék meccsén az edzők rájöttek a „trükkre”, és játékosaikkal direkt kihagyatták a tizenegyeseket. Hasonló "meccsélményben" volt része a Mezőkövesdnek és Tomiszlav Szivics vezetőedzőnek a Kolozsvár ellen, a tréner elmondta, az első meccs cirkusz volt, érdekes dolgok történtek a pályán, abban a pillanatban le akartak vonulni, amikor látszott, nem tiszták a dolgok.

- Telefonáltunk az elnöknek, aki azt mondta, bármi történik, maradjunk a pályán, s ezt a kérést tiszteletben tartottuk. 4-1 lett az eredmény a Kolozsvárnak, messze fölényesebb siker, mint amit a játék mutatott. Jó meccset játszottunk egy erős ellenféllel - nyilatkozta Szivics a mezokovesdzsory.hu-nak.

Átigazolások
Szatmárnémeti
Ilyést kinevezték
Az előző szezonban még a Csíkszeredát irányító, de nyáron a klubtól távozó Ilyés Róbert veszi át a Vida Kristophert is foglalkoztató, román másodosztályú CSM Szatmárnémeti irányítását.
Csíkszereda
Szakítás Szabóval
Hivatalossá vált, hogy a Csíkszereda és Szabó István útjai elválnak egymástól.
Liverpool
Kerkez utódja?
Angliában arról írnak, hogy a Liverpool és az MU edzője sem elégedett balhátvédjével. Kerkez Milos (és Patrick Dorgu) helyére is Tyrick Mitchellt nézték ki.
Tovább az összes átigazoláshoz