A Rapid Wientől hozott haza magyar játékost az NB I-es klub

A 19 esztendős védő hároméves szerződést kötött az NB I-es csapattal.
Budai László 2017. július 1., szombat 15:20
A 19 esztendős védő hároméves szerződést kötött az NB I-es csapattal.
Szerző: Budai László 2017. július 1., szombat 15:20
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

A Mezőkövesd hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a Rapid Wientől távozó Szalai Attilát.

A 19 esztendős védő pályafutását Gödön kezdte, majd a Vác, később a Vasas utánpótlás-csapataiban nevelkedett. 2013 óta futballozott a Rapidban, előbb a bécsi csapat korosztályos együtteseiben, majd a tartalékok között.

Szalai a 2015/16-os szezonban bemutatkozott a felnőtt csapatban is, de a tavalyi idényben „csak” a klub második együttesének volt alapembere.

Átigazolások
MTK
Edzőváltás
Megvan az NB I-es szezon első edzőváltása: Pinezits Máté távozott az MTK Budapest éléről.
Akhmat Grozny
Csercseszov távozott
Már nem Sztanyiszlav Csercseszov az Akhmat Grozny vezetőedzője. 
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.
Tovább az összes átigazoláshoz