Fotó: mezokovesdzsory.hu
A bennmaradás kiharcolását követően a Mezőkövesd meghosszabbította csapatkapitánya nyáron lejáró szerződését.
A hétközi forduló után vált matematikailag is biztossá, hogy a Mezőkövesd a következő szezont is az NB I-ben kezdi meg, ezt követően pedig péntek délelőtt a borsodi klub a hivatalos oldalán jelentette be, hogy
meghosszabbították a 4-szeres magyar válogatott középpályás, Cseri Tamás nyáron lejáró szerződését.
Cseri 2017 nyarán igazolt Kövesdre, azóta 156 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, melyeken 24 gólt lőtt, tagja volt a 2019-2020-as évben bajnoki 4. helyezett és Magyar Kupa ezüstérmet szerző borsodi csapatnak is, a szezon végén pedig a bajnokság legjobb játékosának választották.
Olvastad már?
Gyász: Elhunyt a Fradi egykori kapusa és vezérigazgatója, Berki Krisztián
Péntek reggel, 41 évesen elhunyt Berki Krisztián, aki többek között játékosként a Fradiban, a Dunaferrben és a Diósgyőrben is megfordult.
Elolvasom
Átigazolások
ETO
Újabb Umathum
Az U17-es csapat alapembere, a rendszeresen a felnőttekkel edző, mindössze 14 éves Umathum Roland profi szerződést írt alá. Ezzel testvére, Ádám nyomdokaiba lépett.
Csákvár
Barkóczival szakítottak
Közös megegyezéssel szerződést bontottak a nyáron érkezett Barkóczi Benedekkel, aki egy MK-mérkőzésen és csereként egy bajnoki összecsapáson lépett pályára.
Celtic
Keane még várhat
A Celtic vezetősége kiállt Martin O'Neill mellett, és a jelenlegi edzővel folytatják a szezont, így Robbie Keane-nek még várnia kell.