A Mezőkövesd hivatalos közleményben megható felajánlást tett egy leukémiás kislány megsegítésére.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Mezőkövesd csapata adománygyűjtésre hívta fel a sportszerető szurkolókat egy nyolc éves beteg kislány megsegítésének céljából.
A Mezőkövesd csapatát szombat esti mérkőzésén Nyeste Aletta, azaz Alcsika vezette ki a pályára. A kislány évek óta leukémiával küzd, azonban hatalmas akaraterejének hála hosszú idő után a helyszínen tudott szurkolni a kedvenceinek. A lefújás után az öltözőben együtt ünnepelhetett a kövesdi játékosokkal, míg a csapat a pályán elért győzelmet Alcsikának ajánlotta - mint írták - "ez a három pont tiéd kicsilány!"
A klub továbbra is arra kéri a sportegyesületeket és a szurkolókat, hogy támogassák velük együtt összefogva Alcsika gyógyulását.
A további részletekről itt olvashatsz!
Átigazolások
Liverpool
Kerkez utódja?
Angliában arról írnak, hogy a Liverpool és az MU edzője sem elégedett balhátvédjével. Kerkez Milos (és Patrick Dorgu) helyére is Tyrick Mitchellt nézték ki.
ETO
Újabb Umathum
Az U17-es csapat alapembere, a rendszeresen a felnőttekkel edző, mindössze 14 éves Umathum Roland profi szerződést írt alá. Ezzel testvére, Ádám nyomdokaiba lépett.
Csákvár
Barkóczival szakítottak
Közös megegyezéssel szerződést bontottak a nyáron érkezett Barkóczi Benedekkel, aki egy MK-mérkőzésen és csereként egy bajnoki összecsapáson lépett pályára.