Hornyák: "Volt, hogy tízen védekeztek", Kuttor: "Nem érdemeltünk többet" - értékelések

A felcsúti szakvezető szerint egy védekező felfogású csapat ellen nagy siker az egygólos győzelem, a mezőkövesdi edző úgy látta, nem érdemeltek pontot.
Csakfoci Admin 2020. szeptember 25., péntek 22:40
A felcsúti szakvezető szerint egy védekező felfogású csapat ellen nagy siker az egygólos győzelem, a mezőkövesdi edző úgy látta, nem érdemeltek pontot.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. szeptember 25., péntek 22:40

Puskás Akadémia - Mezőkövesd 1-0

A mérkőzés összefoglalóját itt olvashatod!

Hornyák Zsolt (Puskás Akadémia): - Nagyon nehéz mérkőzésre számítottunk, ami be is igazolódott. Tudtuk, hogy a mezőkövesdiek öt védővel fognak játszani, a második félidőben pedig olyan is volt, hogy tízen védekeztek. A középpályán még van bennünk fejlődési lehetőség, lehetünk még jobbak, bízom benne, hogy napról napra fejlődni fogunk. Egy védekező felfogású ellenfél ellen nagy siker számunkra az 1-0-s győzelem. (M4 Sport)

Kuttor Attila (Mezőkövesd): - Volt egy vagy két lehetőségünk az egyenlítésre, de a mai mérkőzésen talán egy pontot sem érdemeltünk. A gólig kiegyenlített volt a játék, utána viszont voltak nagy helyzetei az ellenfélnek. Ma nem működött jól a csapat, nem érdemeltünk többet. (M4 Sport)

Olvastad már?
NB I: Egy gól döntötte el a forduló nyitómérkőzését - videó
A Puskás Akadémia több helyzetet dolgozott ki, és egy második félidei gólnak köszönhetően legyőzte a Mezőkövesdet az NB I 5. fordulójának nyitómeccsén.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Tatabánya
Újabb távozó
Hivatalos Facebook-oldalán jelentette be az NB II-ből kieső Tatabánya, hogy távozik a csapattól Eördögh András.
Diósgyőr / Újpest
A lilák távozója a DVTK-nál is kiköthet
A csakfoci.hu információi szerint az Újpestről távozó 23 éves támadó középpályás, Mucsányi Márk Diósgyőrben köthet ki.
Debrecen
Elköszönt a válogatott középpályás
Közösségi oldalán jelentette be Kristiyan Malinov, hogy távozik a DVSC-től. A 31 éves bolgár válogatott középpályás januárban érkezett a Lokihoz, tavasszal 11 mérkőzésen lépett pályára és 1 gólt szerzett.
Tovább az összes átigazoláshoz