Pisont már el is köszönt a Honvéd kispadjától: "A célunkat elértük, a többi már a vezetőség dolga"

A négy mérkőzésre megbízott Pisont István szerint amit lehetett, megcsináltak, innentől nem az ő dolga a döntés, de bárki is lesz az új Honvéd-edző, segítik majd a munkáját.
Dudás Gábor 2020. december 24., csütörtök 10:23
A négy mérkőzésre megbízott Pisont István szerint amit lehetett, megcsináltak, innentől nem az ő dolga a döntés, de bárki is lesz az új Honvéd-edző, segítik majd a munkáját.
Szerző: Dudás Gábor 2020. december 24., csütörtök 10:23

A csakfoci.hu szerdán számolt be arról, hogy amennyiben úgy dönt a Honvéd vezetősége, hogy nem Pisont Istvánnal képzeli el a tavaszi szezont, akkor információink szerint a legutóbb a Mezőkövesdet irányító Kuttor Attila az egyik legesélyesebb a kispadra.

A Budafok 2-1-es legyőzését követően Pisont István a jövőjére vonatkozó kérdésre is válaszolt a sajtótájékoztatón.

- Nem beszéltünk a vezetőkkel, a felkérés erre a négy meccsre szólt. Azt gondolom, hogy a szakmai stábbal együtt rendkívül jól dolgoztunk, becsületesen végigcsináltuk, szeretném megköszönni a munkájukat, beleértve az egészségügyi személyzetet és Urbányi István sportigazgatót is. Higgadtak, nyugodtak maradtunk, ez eredményezett hét pontot, és a játékban is előre tudtunk lépni. A többi már a vezetőség dolga, nekik kell eldönteni, hogy mennyire feleltünk meg a kritériumoknak. Lehetett volna ez 10 pont is a négy találkozón, az újpesti meccs kicsit fáj...ha ott is ebben a felfogásban játszunk, nyerhettünk volna. De a célunkat elértük. Hogy milyen érzéssel adom át a kispadot? Én a Honvédért dolgozom, nagyon szeretem, úgyhogy minden stábtag azon lesz, hogy segítse az új edző munkáját, ha váltás lesz. Így voltunk ezzel Bódog Tamásnál is. Bárki, ha érkezik, érezni fogja, hogy befogadjuk és tiszteljük - tette hozzá a megbízott vezetőedző.

Átigazolások
ZTE
Végleg aláírt a brazil
A brazil Maxsuell Alegria kivásárlási opcióját is érvényesítette a zalai klub, így végleg az NB I-es csapaté lett a 22 éves szélső.
NB II
Márton visszatért
A csakfoci.hu információi szerint ismét aktívan dolgozik a magyar futballban Márton Gábor.
Újra kispadot kapott
Urbán Flórián
A BLSZ III-as Duna SK együttesének irányítását vette át Urbán Flórián, aki 40 év után tért vissza a klubhoz.
Tovább az összes átigazoláshoz