Fotó: www.honvedfc.hu

Megerősítve: Magyar válogatott kerettagot igazolt a Honvéd a Viditől

A ZTE-nél kölcsönben remek szezont produkáló Tamás azért is választotta a Honvédot, mert egy dobogóért küzdő, nemzetközi porondon is szereplő csapatban bizonyíthat.
Nyikes Zoltán 2020. július 15., szerda 10:41
Fotó: www.honvedfc.hu
A ZTE-nél kölcsönben remek szezont produkáló Tamás azért is választotta a Honvédot, mert egy dobogóért küzdő, nemzetközi porondon is szereplő csapatban bizonyíthat.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. július 15., szerda 10:41

Hivatalossá vált, amit honlapunk korábban elsőként jelzett:

a Budapest Honvéd FC 2+1 éves szerződést kötött a MOL Fehérvártól igazolt Tamás Krisztiánnal.

A bal oldali védő a magyar válogatott keretének is tagja volt már, az előző szezonban remekül játszott az újonc Zalaegerszegnél, mostantól pedig Kispesten mutathatja meg, mire képes.

– Krisztián az előző idényben nyújtott teljesítménye alapján teljesen megérdemelten került be a Nemzeti Sport osztályzatai alapján a szezon válogatottjába – mondta Kun Gábor, a Budapest Honvéd FC ügyvezető igazgatója a klubhonlapon. – Véleményünk szerint még ennél is jobb teljesítményre képes, ezért is vásároltuk meg a MOL Fehérvár FC-től. Nagy munkabírású, az egész bal oldalt bejátszó válogatott kerettag játékosról beszélünk, aki a védekezés mellett a támadásokat is hatékonyan tudja segíteni. Reméljük, a nálunk mutatott játékkal hamarosan a magyar válogatottban is be tud mutatkozni.”

A 25 esztendős védő eddig 42 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, miközben légiósként Olasz- és Csehországban is próbára tehette magát. 16 évesen került az olasz sztárcsapathoz, az AC Milanhoz, amelynek színeiben az ifjúsági Bajnokok Ligájában is szerepelt, majd hat évvel később, immár felnőttjátékosként tért vissza Magyarországra. Gyirmóton, Székesfehérváron és Zalaegerszegen szerepelt, a Fehérvárral bajnok és kupagyőztes volt!

„Amikor véget ért a bajnokság, több megkeresésem is volt, amelyek közül a Honvédot választottam, mert egy dobogóért küzdő, nemzetközi porondon is szereplő csapathoz igazolhattam – mondta Tamás Krisztián, a szerződés aláírását követően. – Nagyon jó érzés egy ilyen patinás, tizennégyszeres bajnok és nyolcszoros kupagyőztes klubhoz szerződni, ahol legendás játékosok futballoztak korábban. Örülök, hogy itt lehetek.”

Átigazolások
Légiósok
Szalai nem megy sehová
"Komolytalan hír, az illetékes újságíró már elnézést is kért" - ezzel a nyilatkozattal lőtte le a Szalai Attila távozásáról szóló török kacsát a védő ügynöke, Ibra Polat a Blikknek.
Csíkszereda
Több magyar távozhat
Szabó Bálinttal télen szerződést bonthat a Csíkszereda, a játékosért ügynöke szerint NB I-es és NB II-es klub is érdeklődik. Mellette Kelemen Dávid és Kaján Norbert távozására is van esély. (NSO)
Légiósok
Nem maradhat a braziloknál
Nem kapott munkavállalási engedélyt és elutasították a további vízumkérelmemet a 20 éves Barkóczi Benedeknek, akinek így el kell hagynia Brazíliát. (Barkóczi Beni Facebook)
Tovább az összes átigazoláshoz