Megerősítve: A Honvéd szerződtette a 10-szeres magyar válogatott középpályást

Hivatalossá vált, hogy Nagy Dominik a Honvédban folytatja pályafutását.
Csakfoci Admin 2021. január 19., kedd 15:14
Hivatalossá vált, hogy Nagy Dominik a Honvédban folytatja pályafutását.
Szerző: Csakfoci Admin 2021. január 19., kedd 15:14

Megerősítést nyert a csakfoci.hu kedden közölt információja: Nagy Dominik a Honvédban folytatja pályafutását, ahol kétéves szerződést írt alá.

- Dominik egy sokoldalú, minőségi játékos, aki nagyon motiváltan érkezett hozzánk. Kell egy kis idő, hogy utolérje magát de biztosak vagyunk benne, hogy segíteni fogja a csapatot a sűrű versenynaptár okozta meccsdömpingben, valamint a következő szezonban is. A megbeszélések alatt végig azt éreztük, hogy a Honvédban szeretne futballozni, amiben az is szerepet játszott, hogy ismeri a csapat nagy részét, illetve a vezetőedzőt is - mondta a klubhonlapnak Kun Gábor ügyvezető.

A 10-szeres válogatott labdarúgó Pécsen kezdte a pályafutását, majd játszott Kozármislenyben, innen pedig a Ferencvároshoz vezetett az útja, ahol bajnok és kupagyőztes lett. 2017-ben szerződtette a lengyel Legia Warszawa, ahol szintén két bajnoki címet és kupagyőzelmet szerzett, legutóbb a görög Panathinaikosz kölcsönjátékosa volt. A lengyel bajnokságban 60 meccsen 11 gól és 10 gólpassz volt a mérlege, az NB I-ben 59 mérkőzésen 2 gól és 10 gólpassz fűződik a nevéhez, a görög első ligában pedig 8 találkozón 1-1 gólt és gólpasszt könyvelhetett el.

- Vártam már, hogy aláírjak és eldőljön a sorsom, boldog vagyok, hogy itt lehetek a Honvédnál, hiszen csapattal edzhetek. Izgatottan várom, hogy a Honvéddal tréningezzek, örülök, hogy szinte mindenkit ismerek, játszottunk együtt, vagy éppen egymás ellen korábban. Pisont Istvánnal szoros kapcsolatot ápolok, hiszen az utánpótlás-válogatottnál volt edzőm már. Azon leszek, hogy minél hamarabb visszanyerjem a régi formámat és játékba lendüljek. Bár ősszel egy rosszabb periódusban volt a klub, de azt gondolom, hogy a tavasz folyamán elindul felfelé a csapat. Ehhez szeretném hozzátenni a magamét jó és eredményes játékkal - fogalmazott Nagy Dominik a papírok aláírását követően.

Olvastad már?
Honvéd: A 13-szoros bajnoktól igazolhatnak közel kétméteres védőt
A csakfoci.hu információi szerint Lukas Klemenz, a lengyel élvonalbeli Wisla Krakkó hátvédje közel áll ahhoz, hogy a Honvéd játékosa legyen.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Ferencváros
Henry Wingo
Honlapunk úgy tudja, hogy három további MLS-klub is bejelentkezett Henry Wingo leigazolásáért.
DAC
Szerződéshosszabbítás
Xisco Munoz a jelenlegi idény után is marad a DAC szakvezetője, új, két évre szóló szerződést kötött a klubbal.
Fehérvár FC
George Dobson
A Charlton az elmúlt hetekben gyakran hangoztatta, hogy hiába kötött előszerződést a Vidivel George Dobson, megpróbálják megtartani a csapatkapitányt. Nem sikerült.
Tovább az összes átigazoláshoz