Fotó: honvedfc.hu

Honvéd: Olaszországot is megjárt támadó az ötödik érkező - hivatalos

A kanadai támadó legutóbb az orosz Nyizsnyij Novgorodnál játszott, ahol magyar csapattársa is volt.
Nyikes Zoltán 2022. július 19., kedd 12:38
Fotó: honvedfc.hu
A kanadai támadó legutóbb az orosz Nyizsnyij Novgorodnál játszott, ahol magyar csapattársa is volt.
Szerző: Nyikes Zoltán 2022. július 19., kedd 12:38

Középcsatárral erősödik a Budapest Honvéd kerete, miután csatlakozott a csapathoz

a kanadai Richlord (Richie) Ennin, aki a lett Spartaks együttesétől érkezik kölcsönbe, vételi opcióval.

– Örülök, hogy Richie nálunk folytatja, korábban jó teljesítményt nyújtott az orosz első osztályban, ráadásul nehéz olyan típusú játékost találni, mint ő. Erős, csatárt és szélsőt is tud játszani, a kapunak háttal is hatékony, azonban akkor sem jön zavarba, ha cseleznie kell és egy az egyben is eredményes tud lenni. Több variációt, nagyobb rugalmasságot ígér a támadószekcióban a szereplése, örülünk neki – mondta Chris Docherty, a Budapest Honvéd FC sportigazgatója.

A 23 esztendős Richie Ennin Kanadában, Torontóban született és ott is kezdte a karrierjét a helyi klub akadémiáján, majd annak második csapatában szerepelt. Ezt követően Európában folytatta, előbb Olaszországban futballozott - a negyedosztályú Rizzuto és Castrovillari együtteseiben -, utána pedig a lett Spartaks szerződtette. Kölcsönben Litvániában és Oroszországban is játszott - a Nyizsnyij Novgorodnál csapattársa volt Kecskés Ákos is. A lett bajnokságban 22 meccsen öt gólt és hat gólpasszt jegyzett, míg az orosz ligában egy gól és négy assziszt volt a mérlege, korábban pedig a kanadai U17-es és U20-as válogatottban is lehetőséget kapott.

– Bízom benne, hogy sikeres időszak áll a klub előtt és előttem is, örülök, hogy itt lehetek, azon dolgozom majd, hogy eredményesek legyünk – mondta Richie Ennin. – Tudom, hogy a magyar bajnokság rendkívül kiegyensúlyozott, nincsenek könnyű meccsek, én pedig ebben a küzdelemben szeretném minél több góllal, gólpasszal és jó játékkal segíteni a csapatot. Szeretném megmutatni, mire vagyok képes, hogy a szurkolók is úgy gondoljanak rám, mint egy jó játékosra, aki jó eredményekhez segíti hozzá a csapatot.

Olvastad már?
Szörnyen áll a Slovan a jegyeladással - a budapesti és a pozsonyi meccsre is rengeteg belépője van még
Egyelőre úgy tűnik, a Slovan szurkolói nem tudják majd megtölteni a pozsonyi stadiont a Ferencváros elleni visszavágóra.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
RB Leipzig
Orbán Willi
Sajtóhírek szerint Orbán Willi hamarosan szerződést hosszabbít Lipcsében.
Ajka/Vasas
Schindler Szabolcs
Ahogyan azt honlapunk előre jelezte: távozott a Vasas tartalékcsapatától Schindler Szabolcs és az NB II-es Ajka vezetőedzője lett.
Ferencváros
Profi szerződés
A Ferencváros profi szerződést kötött Bagi Ádámmal, a 17 éves támadó 2019 óta erősíti a klubot.
Tovább az összes átigazoláshoz