Honvéd: "Bántott, hogy nem futballozhattam" – Nehéz időszakáról vallott a kispestiek legkisebb királya

Nehéz, emberpróbláó időszakon van túl a Honvéd nigériai védője. Ikenne King négy és fél hónap után ismét pályára léphetett, aki ezúttal a Gaziantep ellen játszhatott a törökországi edzőtáborban. Elmondása szerint a társak és a szurkolók sokat segítettek neki a kényszerpihenője alatt.
Csakfoci Admin 2020. január 14., kedd 11:07
Nehéz, emberpróbláó időszakon van túl a Honvéd nigériai védője. Ikenne King négy és fél hónap után ismét pályára léphetett, aki ezúttal a Gaziantep ellen játszhatott a törökországi edzőtáborban. Elmondása szerint a társak és a szurkolók sokat segítettek neki a kényszerpihenője alatt.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. január 14., kedd 11:07

2019. augusztus 31-én lépett legutóbb pályára Ikenne-King George, nigériai védőnket az Újpest elleni találkozó 37. percében kellett lecserélni, miután Achilles-ín-sérülést szenvedett. Bár akkor még bíztunk abban, hogy az ősz folyamán visszatérhet, végül négy hónapra nyúlt a kényszerpihenő. Jó hír azonban, hogy a felkészülést már társakkal kezdte el, immár teljes értékű munkát végezhet, a Gaziantep ellen pedig közel négy és fél hónap után futballozhatott újra - írja beszámolójában a honvedfc.hu.

Nagyon hosszú idő telt el a két meccs között. Nehéz időszak volt ez számomra, sajnos többet kellett kihagynom, mint reméltük.

Súlyos sérülés volt és minden embernek másként reagál a szervezete erre, nekem több időre volt szükségem a felépüléshez.

Bántott, hogy hónapok teltek el úgy, hogy nem futballozhattam, nem tudtam segíteni a csapatot. Ez viszont most már a múlté, csak az számít, hogy újra itt vagyok és végre játszhatok – sóhajtott nagyot a délutáni pihenőjét követően Ikenne-King George.

A 28 esztendős jobb oldali védő egy félidőt töltött a pályán, s elmondta, a meccs másnapján azért érez némi fáradtságot a lábában, de az orvosi stáb is biztosította arról, hogy a hosszú kihagyás után ez teljesen normális, és minden rendben lesz a folytatás során.

Minden sérülésre igaz, hogy türelmesnek kell lenni, edzésről edzésre, meccsről meccsre javul az ember állapota, nekem is szükségem van még a gyakorlásokra, a mérkőzésekre, és akkor leszek újra száz százalékos. Boldog vagyok, hogy az edzőtáborba már a csapattal tarthattam,

sokat beszélgettem a társakkal a kihagyás alatt, biztattak és ők is tartották bennem a lelket, ahogyan a szurkolók is,

hiszen rengetegen üzentek nekem, hogy visszavárnak és szeretnének újra a pályán látni. Ezek a visszajelzések még erősebbé tettek. Pozitív érzésekkel várom a szezon második felét, úgy érzem, szép eredményekre lehetünk képesek – hangsúlyozta Ikenne-King.

Átigazolások
Fradi/Újpest
A zöldeknek is kellhet a csatár
A germanijak.hr szerint az FTC is érdeklődik Franko Kovacevic megszerzése iránt. A Csakfoci úgy tudja, a játékos valóban ismert a Fradi számára (is).
Fradi
Így áll Tóth Alex ügye
A Lazio 10 millió eurót, plusz bónuszokat kínált, de a Fradi 2 millióval többet akar. A rómaiak bíznak a gyors megegyezésben, így Fabiani sportigazgató nem utazott el a csapat veronai meccsére. (Di Marzio)
Csákvár
Magyar pótlása
"Nem tervezünk új igazolást, házon belül próbáljuk megoldani a helyettesítését" - mondta Tóth Balázs vezetőedző a Puskáshoz szerződő Magyar Zsolt pótlásáról.
Tovább az összes átigazoláshoz