Hatalmas gesztus: A szurkolók fizetik ki a Honvéd büntetését

Hemingway az MLSZ-bírságról, a célokról és a klub átigazolási politikájáról.
Dudás Gábor 2016. november 4., péntek 9:38
Hemingway az MLSZ-bírságról, a célokról és a klub átigazolási politikájáról.
Szerző: Dudás Gábor 2016. november 4., péntek 9:38

Nem, mert három csapat még mindig előttünk áll…

– fogalmazott viccelődve a Honvéd tulajdonosa, George F. Hemingway arra a kérdésre, hogy minden rendben van-e az NB I-ben negyedik helyen álló kispestieknél.

A klubtulajdonos az M4 Sport "Sportreggeli" c. műsorában a piros-feketék konkrét célkitűzéseiről is beszélt.

- Szeretnénk a nemzetközi kupaindulást jelentő helyeken végezni, azaz vagy az első háromban kerülni, vagy megnyerni a Magyar Kupát.

Hemingway rátért az MLSZ csütörtökön kihirdetett büntetésére is: a Honvédot – nyolc másik NB I-es csapattal együtt – pénzbírsággal sújtott a fegyelmi bizottság határozata a Haladás elleni meccsen történt kihágások miatt.

- Sajnálatos és helytelen módon megbüntették a klubot 200 ezer forintra, a drukkerek pedig egy nagy gesztust tettek: ma reggel kaptam az információt, hogy a szurkolók jelezték, hogy ők kívánják kifizetni ezt az összeget. Ha így akarják, a klub ezt el fogja fogadni. Azt gondoljuk, hogy ez egy helytelen büntetés volt, sem a szurkolók, sem a klub nem érdemelte ezt meg.

A tulajdonos az együttes játékospolitikája kapcsán elmondta, miért szerepel most több magyar fiatal a 2015 januári állapotokhoz képest, amikor kilenc új légiós érkezését jelentette be a klub. Picit bővebben is beszélt a klubvezető az átigazolási mechanizmusról.

- Akkor gazdasági okokból igazoltuk le őket, nem is igazán a csapatnak, volt, aki nem is lépett pályára. Adtunk már el játékosokat így 70 ezer és 500 ezer euró közötti összegekért, úgy, hogy semmit nem fizettünk értük. Ez a legjobb üzlet…szépen lassan építettük be az akadémistákat, a legelső korosztály a ’92-es volt, de most már ’98-asok is vannak a keretben. Az a kritika, hogy mi túl sok légóst használtunk, az helytelen volt, de a mostani dicséretet sem érdemeljük meg, hogy ilyen sok magyar srácot foglalkoztatunk. (…) Nálunk úgy dől el, ki jön és ki megy, hogy a vezetőedző kér egy posztra egy játékost, ekkor elkezdenek a megfelelő emberek a klubnál kutatni az általában magyar jelöltek után. Mi mindig csak posztra igazolunk, ugyanígy a fiatalokat is posztra hozzuk fel az első csapathoz.

A Kispesten 2006-tól szerepet vállaló üzletember visszatekintve azt mondta, hogy nem erre számított, amikor belevágott a futballbizniszbe.

- Sokkal könnyebb útra számítottam, amikor elkezdtem. Tíz éve vagyok ebben a közegben, akkor nem láttam, hogy egy, a ’80-as évektől haldokló közegbe lépek be. 2010 előtt még nagyon ellenséges közegben voltunk, a labdarúgás semmilyen támogatást nem kapott, a sport is kevés támogatást kapott, nekem az volt az érzésem, hogy az akkori sportvezetést szerette volna, ha kimúlunk valahogy. De nem múltunk ki. 2010 óta az utánpótlásunk nagyon sok segítséget kap a sportkormányzattól, és építik a stadionokat is. A labdarúgás felemelkedése csak az utóbbi 4-5 évben kezdődött el és kell még hozzá idő.

Hemingway az NB I televíziós nézettségével elégedett, a nézőszámokkal viszont nem, igaz, ehhez is volt hozzáfűznivalója.

- A televíziós adatok nagyon jók, mondjon még egy dolgot, aminek mindig ilyen nézettsége van. A helyi nézőszámok nem jók, de hadd mondjak valamit. A környező 14 országot tekintve Magyarország a negyedik helyen áll az átlagnézőszámot tekintve. Az nem jó, hogy 2-3 ezer ember van kint átlagban, de ez akkor is egy tény. Nagyon sok helyen csökkent a világban a nézőszám, de nálunk potenciál van arra, hogy 2-3-szoros legyen a látogatottság a mostanihoz képest.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
Tovább az összes átigazoláshoz