Továbbra is az NB II-ben bizonyíthat a Békéscsabával kieső Borsos Filip. Információink szerint a Szeged szeretné leigazolni a korábban az osztrák élvonalban is pályára lépő támadót, de egyelőre távol állnak az elképzelések.
Borsos Filip fiatal igazolt Ausztriába, majd a 2017/18-as idényben előbb az osztrák negyedosztályban, majd a rákövetkező idényben a harmadosztályban bizonyított. A 2019/20-as szezonban kétszer is lehetőséget kapott a Mattersburg első csapatában az osztrák élvonalban, majd a következő szezonban a Ried színeiben további két alkalommal játszott az élvonalban. 2022-ben igazolt haza és lett az ETO játékosa, később játszott Ajkán, majd az előző idényt Békéscsabán zárta, ahol 26 bajnokin 7 találatot jegyzett - ebből 3-at a Vasas ellen a 3. fordulóban.
A csakfoci.hu úgy tudja, hogy a szegedieknek nagy szüksége lenne egy új csatárra, hiszen ahogy télen elsőként megírtuk, Borvető Áron már akkor elkötelezte magát a DVTK-hoz idén nyártól, míg Novák Csanád kapcsán egyre biztosabb, hogy Gyirmóton folytathatja pályafutását. Ketten együtt 16 gólt szereztek az előző kiírásban, amit szeretne pótolni a Szeged.
Időközben Borsos neve más másodosztályú kluboknál is felmerült: a támadó a Diósgyőr edzéseit látogatja a héten.