A Honvéd alapembere lemarad az EL-meccsről

Baráth Botond biztosan nem játszhat a Rabotnicski elleni EL-selejtező odavágóján.
Budai László 2018. július 3., kedd 13:59
Baráth Botond biztosan nem játszhat a Rabotnicski elleni EL-selejtező odavágóján.
Szerző: Budai László 2018. július 3., kedd 13:59

Egy hete, a Partizan elleni felkészülési mérkőzésen szenvedett térdsérülést Baráth Botond, a Honvéd alapembere. Bár elsőre nem lehetett tudni, mennyire súlyos a sérülés, a vizsgálatok kimutatták, hogy a védőnek nincs komoly baja.

- Szerencsére már jobban vagyok, nem szakadt el semmi, csak meghúztam a szalagokat és van egy kis folyadék a térdemben – nyilatkozta Baráth a honvedfc.hu-nak. - A mérkőzés vége felé volt egy kis kavarodás a kapunk előtt, letapadt a lábam és megbicsaklott a térdem. Először keringésjavító gyakorlatokat végeztem, illetve elektroterápiás kezelésen is részt vettem, aztán kezdődhetett a rehabilitáció.

Az MRI-vizsgálat után derült ki csak biztosan, hogy nincs komoly gond, azóta viszont Baráth Botond már a rehabilitációt végzi, és a tervek szerint a jövő héten kezdheti újra az edzéseket.

Ami egyúttal azt is jelenti, hogy jelen állás szerint lemarad a Rabotnicski elleni Európa-liga-selejtező július 11-i első mérkőzéséről.

Ha minden jól alakul, a július 17-i visszavágón, vagy a július 21-i első bajnokin visszatérhet a pályára.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Loki
Real-nevelés érkezik?
Sajtóhírek szerint a Real Madrid ificsapatának támadója, Erik Vázquez Granados a Debreceni VSC-hez igazolhat.
Kecskemét
Fiatal védő érkezhet
A Csakfoci információi szerint ismét a Pakstól igazolhat a Kecskemét, a kiszemelt a fiatal hátvéd, Debreceni Ákos.
Zalaegerszeg
Külföldi ajánlatot utasítottak el
Sacha Tavolieri információi szerint a belga másodosztályú Kortrijk ajánlatot tett a ZTE-nek Dénes Csanád Vilmosért, ám azt a klub elutasította.
Tovább az összes átigazoláshoz