Felkészülés: Az új igazolás gólt lőtt, a Kisvárda legyőzte a Szparit

Zárt kapus felkészülési mérkőzésen a Kisvárda egy góllal legyőzte az NB II-ben szereplő Nyíregyháza csapatát.
Csakfoci Admin 2020. október 10., szombat 18:00
Zárt kapus felkészülési mérkőzésen a Kisvárda egy góllal legyőzte az NB II-ben szereplő Nyíregyháza csapatát.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. október 10., szombat 18:00
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

A válogatott kéthetes válogatott szünetet kihasználva a Kisvárda az NB II-ben 5. helyen álló Nyíregyháza ellen játszott felkészülési mérkőzést.

Az első negyedóra kiegyenlített küzdelmet hozott, amelyben hol az egyik, hol a másik csapat előltt adódott lehetőség. Bő félóra elteltével egy ívelés után Bumba fejelt fölé, majd a 43. percben Viana érkezett egy belőtt labdára, de rosszul találta el a játékszert. A másik oldalon Kártik elől mentettek, így 0-0-al mentek pihenni a felek.

A második játékrész elején Cukalasz fejesét védte Fjér, majd pár perccel később már a görög középpályás lövését ütötte ki a Szpari kapusa. Sokáig mezőnyjáték folyt a pályán. A 83. percben Györgyi 28 méteres szabadrúgását fogta Minca. Az utolsó percben a nyáron szerződtetett Lazar Zlicsics kapott jó labdát a bal oldalon, és a kapuba lőtt.

Felkészülési mérkőzés, Várkerti Stadion - zárt kapuk mögött

Kisvárda-Nyíregyháza 1-0 (Zlicsics 90.)

Kisvárda: Dombó (Minca - a szünetben) - Melnik, Ene, Rubus (Kukoc - a szünetben), Hej - Karaszjuk, Szimovics (Zlicsics - a szünetben) - Navrátil, Bumba (Cukalasz - a szünetben), Sassá (Camaj - a szünetben) - Viana (Horváth Z. - a szünetben)

Nyíregyháza: Fadgyas (Fejér - a szünetben) - Papp M. (Magyar G. - 72.), Fodor F., Jánvári, Svedjuk (Végső - a szünetben) - Papucsek - Györgyi, Kártik (Kecskeméti - 83.), Farkas A., Kalocsai (Vasziljevics - a szünetben) - Hornyák (Kovács N. 63.)

Olvastad már?
Felkészülés: A ZTE nyerte a Haladás elleni presztízsmeccset
Zárt kapus felkészülési mérkőzésen lépett pályára pénteken a két szomszédvár, a Haladás és a ZTE. Az NB I-es vendégek egy góllal jobbnak bizonyultak NB II-es riválisuknál.
Elolvasom
Átigazolások
Honvéd/MTK
Jurinával tárgyalnak
A Csakfoci úgy tudja, Kispesten szívesen látnák Marin Jurinát. A Honvéd és a játékos álláspontja azonban még messze áll egymástól az anyagiakat illetően.
Újpest/MTK
Gyánó váltott
Az MTK Budapest Kozármislenyben szereplő 17 éves játékosát, Gyánó Marcellt átigazolási díjért szerződtette az Újpest.
Diósgyőr
Két edzőjelölt a képben
Takács Péter távozhat a vezetőedzői posztról, a lehetséges utódok között pedig két ismert szakember neve is felmerült.
Tovább az összes átigazoláshoz