Vidi-Malmö: Ezt mondta Juhász Lazovicnak a kimaradt 11-es után

Marko Nikolic is elmondta, fontos voltak Juhász Roland szavai a kihagyott 11-es után. Most kiderült, mit mondott a magyar védő a büntetőt hibázó Danko Lazovicnak.
Budai László 2018. augusztus 15., szerda 9:27
Marko Nikolic is elmondta, fontos voltak Juhász Roland szavai a kihagyott 11-es után. Most kiderült, mit mondott a magyar védő a büntetőt hibázó Danko Lazovicnak.
Szerző: Budai László 2018. augusztus 15., szerda 9:27
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Danko Lazovic a Vidi-Malmö BL-mérkőzés 68. percében 11-est hibázott, ám a fehérváriak ezzel együtt is továbbjutottak. Marko Nikolic vezetőedző a sajtótájékoztatón említette, fontos volt, hogy Juhász Roland a háló elszakadása miatt kialakult szünetben, rögtön a kihagyott büntető után tudott beszélni társaival. Juhász azt is elmondta, mit mondott pontosan Lazovicnak.

- Az, hogy kimaradt a 11-es benne van a játékban. De tisztában voltunk azzal, hogy nem kaphatunk gólt. Szerencsére tudtuk ugyanazt játszani, amit elterveztünk. Azt mondtam Lazovicnak, hogy ne bánkódjon rajta, ha lesz következő lehetősége, azzal élnie kell. De van annyira profi, hogy ezeket a helyzeteket tudja kezelni. Utána a védekezésből vette ki még jobban a részét - mondta az M4-nek a játékos.  

Juhász teljes nyilatkozatáért IDE kattints

Olvastad már?
A Malmö feljelentette az UEFÁ-nál a Vidit; Svédországban az okos magyarokat dicsérik - lapszemle
Az UEFA feljegyezte a svéd bajnokcsapat panaszát, ami a Pancho Aréna gyepének állapotát illeti. A svédek azonban elismerik: a Vidi megérdemelte a továbbjutást.
Elolvasom
Átigazolások
ZTE
Várkonyi Bence
Egymillió euróért igazolhat Azerbajdzsánba a ZTE védője, Várkonyi Bence.
ETO
Távozó edző
Távozik az ETO FC belga pályaedzője, Bernd Thijs.
DVTK
2 próbázó
Két játékos próbázik Diósgyőrben: a Szeged által is figyelt, de az egyezségtől egyelőre távol álló 26 éves középcsatár, Borsos Filip, és a 20 éves középpályás, Hómann Huba. (dvtk.eu)  
Tovább az összes átigazoláshoz