Vidi: A szerb sajtó szerint a visszavonuló Lazovic ezért hagyhatta abba a focit

Több kisebb szerb lap hírei szerint elképzelhető, hogy a 35 éves támadó kedvenc klubjánál kezdheti meg a közeljövőben a játékos-karrierje utáni életét, sportigazgató lehet belőle.
Dudás Gábor 2018. szeptember 20., csütörtök 13:51
Több kisebb szerb lap hírei szerint elképzelhető, hogy a 35 éves támadó kedvenc klubjánál kezdheti meg a közeljövőben a játékos-karrierje utáni életét, sportigazgató lehet belőle.
Szerző: Dudás Gábor 2018. szeptember 20., csütörtök 13:51

Az elmúlt napokban a legnagyobb visszhangot kiváltó hír Danko Lazovic (MOL Vidi FC) távozása és visszavonulása volt itthon. A négy országban is bajnoki címet nyert szerb támadó néhány nappal a Vidi Európa Liga-rajtja előtt - és néhány nappal azután, hogy még igen pozitívan nyilatkozott a jövőt illetően - döntött úgy (egyelőre 100 százalékos pontossággal nem ismert események után), hogy otthagyja élő szerződése ellenére a fehérváriakat, sőt, pályafutását is lezárja ezzel.

A Vidi hivatalosan is elismerte, hogy Lazovic bejelentette távozási szándékát, de a felek még egyeztetnek a szerződése felbontásának részleteiről. A találgatások már megindultak, mi vezethetett idáig a szerbnél, de hazájában két-három lap szintén próbálja találgatni, hol folytatja majd, ha elhagyta a magyar bajnokot.

NÉHÁNY szerbiai sajtóTERMÉK szerint Lazovic AKÁR kedvenc klubja, a Partizan Belgrád kötelékébe IS kerülhet, de már nem játékosként, hanem sportigazgatóként. A többek között a Svet24 által is közölt hírRE a Partizan még nem REAGÁLT hivatalosan.

Olvastad már?
A Vidi ellenfelének védője tudott Lazovic szándékáról - több sérülttel érkeznek az EL-meccsre
Kiváló labdarúgók alkotják a magyar csapatot, ezért nehéz mérkőzésre számít Alekszej Baga, a Vidi FC elleni csütörtöki Európa-liga-nyitányra készülő fehérorosz BATE Boriszov vezetőedzője.
Elolvasom
Átigazolások
MTK Budapest
Aláírt a házi gólkirály
Az MTK Budapest mindenben megállapodott Marin Jurinával jövő nyáron lejáró szerződése meghosszabbításáról, így a gólerős támadó a következő időszakban is kék-fehéreket erősíti majd.
Légiósok
Szoboszlai Dominik
A Manchester City a hírek szerint Szoboszlai Dominikot figyeli, és nem véletlenül: a magyar középpályás egy brit portál szerint tökéletes erősítés lenne Pep Guardiola csapatának.
Újpest
Duarte bontott?
A portugál átigazolási hírekre specializálódott Diário de Transferências szerint André Duarte szerződést bontott Újpesten, így ingyen igazolhatóvá vált.
Tovább az összes átigazoláshoz