Kovács Zoltán: „A Vidi erősebb a Partizannál”

A sportigazgató szerint a fehérváriak több mindenben is fejlődtek.
Privacsek András 2017. augusztus 26., szombat 9:37
A sportigazgató szerint a fehérváriak több mindenben is fejlődtek.
Szerző: Privacsek András 2017. augusztus 26., szombat 9:37

- Az előző szezonhoz képest egy körrel tovább szerepeltünk Európában, így objektívan is lehet mondani, azt, hogy fejlődtünk, de persze az lett volna az igazi, ha ott vagyunk a csoportkörben – kezdte Kovács Zoltán a vidi.hu-nak. - Nagyon közel voltunk, és érthető módon most mindenki nagyon csalódott. Csalódottak a szurkolók, a vezetők, a stáb tagjai és természetesen a játékosok is, de gyorsan rendezni kell a fejeket az öltözőben hiszen folytatódik a bajnokság és vár ránk a Magyar Kupa is majd hamarosan. Úgy gondolom, hogy a Bordeaux kiejtése óriási bravúr volt, még akkor is, ha néhányan ezt igyekeznek degradálni. A tény viszont az, hogy a Vidi továbbment egy francia élcsapat ellen, mégpedig nem is akármilyen játékkal! Sajnos ezt a teljesítményt a Partizan ellen már nem tudtuk megismételni. Volt nagy helyzetünk Belgrádban is, majd a visszavágó elején is akadt több lehetőségünk, de aztán nagyon könnyű gólokat adtunk az ellenfélnek, egyéni hibák sorozatát láthattuk Felcsúton. A Pancho Arénában jobb volt a Partizan nálunk, nagyon hatékony célfutballt mutattak be. Továbbra is úgy gondolom, hogy alapvetően a mi együttesünk erősebb náluk, de azt el kell ismerni, hogy a sok kihagyott helyzet és az egyéni hibáink miatt megérdemelten jutottak tovább a párharcból.

Kovács Zoltán reagált azokra a kritikákra, mely szerint a Videoton túl offenzívan állt hozzá a találkozóhoz.

- Én is hallottam azokat a hangokat, amely szerint be kellett volna állnunk védekezni. A Bordeaux ellen éppen ez a kezdeményező játék hozott eredményt. Ha bunkerfocit játszottunk volna, abba is bele lehetne kötni azoknak, akik szeretnének. Szerintem a tavaszi játékhoz képest látható, hogy többet birtokoljuk a labdát, szervezetten játszunk, próbáljuk kontroll alatt tartani a meccseket. A csapat közösségként is előre lépett, azt pedig külön kiemelném, hogy mennyire jó volt telt ház előtt pályára lépni. Ezt ezúton is köszönjük mindenkinek, aki szorított nekünk, jó volt látni, ahogy a csapat és a szurkolók egymásra találtak. Most itt a bajnokság, veszített pontot tekintetében ugyanúgy állunk, mint az első helyen lévő Honvéd, szóval a bajnokság eleje jobban sikerült, mint tavaly az akkori EL-meccsek mellett, ez is fejlődés a 2016-os évhez képest.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Fradi/Loki
Varga Ádám
A Ferencváros kapusa, Varga Ádám kölcsönben érkezett a Lokihoz.
Újpest
Baranyait kölcsönadhatják
Damir Krznar vezetőedző a klubhonlapon elmondta, nem tudja a megfelelő játéklehetőséget garantálni Baranyai Nimródnak, ezért ismét kölcsönadnák a fiatal játékost.
Kozármisleny
Fiatal játékos érkezett
Hivatalos honlapján jelentette be a Kozármisleny, hogy szerződtette a 2002-es születésű Dóra Donátot, aki védekező középpályásként és belső védőként is bevethető.
Tovább az összes átigazoláshoz