Két bajnokkal tárgyal a Fehérvár – a Fradit korábban kiejtő csapatból is igazolhatnak

Honlapunk információi szerint a MOL Fehérvár FC-nél tárgyal Visar Musliu és Jasir Asani szerződtetéséről.
Csakfoci Admin 2019. július 1., hétfő 9:43
Honlapunk információi szerint a MOL Fehérvár FC-nél tárgyal Visar Musliu és Jasir Asani szerződtetéséről.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. július 1., hétfő 9:43

A csakfoci.hu értesülései szerint a MOL Fehérvár FC (korábban MOL Vidi FC) a korábbi sajtóhírnek megfelelően

tárgyalásokat folytat az észak-macedón Shkendija hétszeres észak-macedón válogatott belsővédőjével, Visar Musliuval.

A Transfermarkt által 1 millió euróra tartott 24 éves játékos légiósként megfordult már a svájci St. Gallen utánpótlásában, illetve a koszovói első osztályú Phristina kötelékében is, de legnagyobb sikereit jelenlegi klubjának színeiben érte el: a Shkendijával - a 2018/2019-es szezonban megszerzett címet is beleszámítva - kétszeres észak-macedón bajnoknak mondhatja magát.

Musliu a mögöttünk álló idényben alapembernek számított csapatánál, hiszen 37 mérkőzést játszott végig, melyeken 4 gólt és 1 gólpasszt jegyzett.

Az infosport.mk értesülései szerint Musliu mellett az észak-macedón-albán kettős állampolgár Jasir Asani is a Fehérvárhoz igazolhat: a portál szerint 550 ezer eurónak megfelelő összegért válthat klubot.

Úgy tudjuk, a híresztelés nem alaptalan: Asani esetében is felmerült, hogy a magyar kupagyőztesnél folytathatja pályafutását.

A szintén 24 éves jobb, és bal szélen is bevethető ballábas szélső jelenleg a Ferencvárost 2016-ban kiejtő Partizani Tirana keretét erősíti - igaz, a zöld-fehérek búcsúztatása idején még nem volt a csapat játékosa.

Az egyszeres albán U21-es válogatott Asani Albánián és Észak-Macedónián kívül még nem próbálta ki magát, de szülőföldjén három bajnoki aranyat is szerzett 2015 és 2017 között a Vardar Szkopjével, a 2018/2019-es idényben pedig 38 meccsen 8 góllal és 5 gólpasszal vette ki a részét a Partizani elsőségéből.

Neked ajánljuk
Átigazolások
DAC
Bősze Olaszországban
Hivatalos: a DAC fiatal magyarját, Bősze Leventét - végleges vételi opcióval - egy évre kölcsönvette a Serie A-s Como. A transzferhez a FIFA ámenje is kellett, miután a játékos még csak 16 éves.
FTC
Traoré továbbállt
Máris távozott török klubjától Adama Traoré, aki a nyáron hagyta el a Ferencvárost.
Inter Miami
Pintér Dániel
Az Inter Miami hivatalosan is kölcsönvette Pintér Dánielt az Inter Miami II-től.
Tovább az összes átigazoláshoz