Három percen belül egy remek védésnek, és egy technikás támadó-megoldásnak is szemtanúi lehettünk.
A hazai feltámadást hozó MOL Vidi FC - Kisvárda mérkőzés második félideje két nem mindennapi jelenetet tartogatott a futballkedvelők számára. A 0-1-es állás miatt gólkényszerbe került Vidi nyomás alá helyezte a Kisvárda kapuját, ám a brazil kapus, Felipe ezúttal is a helyén volt: az 55. percben egészen lehetetlen testtartással védte a Huszti szabadrúgása után berobbanó Elek közeli fejesét.
Felipe nagy védése Elek fejesénél
Három perccel később azonban már Felipe sem segíthetett a vendégeken, hiszen egy fordítás után ismét Huszti tekert középre, Kovács István pedig egy rendkívül precíz labdalevétel után védhetetlenül kilőtte a jobb alsó sarkot.
Kovács labdalevétele és gólja
Olvastad már?
NB I: Kínos Honvéd-vereség, fordított a Vidi, iksz a fővárosi rangadón – eredmények, videók
A Puskás Akadémia megverte a Debrecent, hármat rúgott idegenben a sereghajtó Haladás, nyert a Mezőkövesd.
Elolvasom
Átigazolások
Kispestre igazolt
Oleksandr Safronov
Oleksandr Safronov személyében korábbi ZTE-védővel erősített a Honvéd.
ETO és a ZTE is kölcsönvenné
Bodar Simón
Argentin sajtóértesülés szerint az ETO FC és a ZTE FC is ajánlatot tett az Independiente játékosáért, Bodnar Simónt.