EL: A Vidi arra készül, amire eddig majdnem mindig képes volt

Marko Nikolics, a Videoton vezetőedzője szerint a Kalju modern és direkt focit játszik.
Privacsek András 2017. július 13., csütörtök 12:48
Marko Nikolics, a Videoton vezetőedzője szerint a Kalju modern és direkt focit játszik.
Szerző: Privacsek András 2017. július 13., csütörtök 12:48

- Nagyon fontos meccs előtt állunk, edzőként úgy gondolom, van annyi tapasztalatom a nemzetközi találkozókkal kapcsolatban, hogy tudjam, hogy mire kell figyelni ilyenkor. Az első perctől az utolsóig motiváltan és koncentráltan kell játszanunk, egységesnek és élesnek kell lennünk. Nagyon fontos, hogy gólt szerezzünk idegenben – eddig mióta itt vagyok, az első edzőmeccstől kezdve mindig sikerült gólt lőnünk, bízom benne, hogy ez a sorozat nem szakad meg. A Nömme Kalju egy nagyon jó csapat, modern, direkt focit játszanak sok hosszú labdával. Erősek a tizenhatoson belül, jól kontráznak, tiszteljük őket, de természetesen tovább szeretnénk jutni a következő körbe – ezért mindent meg is teszünk majd a párharc során. Nem csak a B36 elleni két meccsét láttuk az észteknek, hanem több bajnokijukat is, amit lehet, megtudtunk róluk. Jól felkészültünk a meccsre, volt erre kilenc napunk, sikerült ezt hasznosan kihasználnunk - nyilatkozta a vidi.hu-nak, Marko Nikolics.

Az EL-selejtező 18:15-kor kezdődik.

Neked ajánljuk
Átigazolások
DAC
Bősze Olaszországban
Hivatalos: a DAC fiatal magyarját, Bősze Leventét - végleges vételi opcióval - egy évre kölcsönvette a Serie A-s Como. A transzferhez a FIFA ámenje is kellett, miután a játékos még csak 16 éves.
FTC
Traoré továbbállt
Máris távozott török klubjától Adama Traoré, aki a nyáron hagyta el a Ferencvárost.
Inter Miami
Pintér Dániel
Az Inter Miami hivatalosan is kölcsönvette Pintér Dánielt az Inter Miami II-től.
Tovább az összes átigazoláshoz