A norvég élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Stabaek JF hivataos honlapján jelentette be, hogy a következő szezontól Henning Berg látja el a vezetőedzői feladatokat.
Az 48 éves szakember korábban 2016 májusától 2017 júniusáig a MOL Vidi FC-t irányította, amellyel a bajnokságban a második helyen végzett. Berg egyéves szerződést kötött a norvég elsőosztályú Stabaekkel, ahol a csapat saját utánpótlására igyekszik támaszkodni, és ígéretes játékosokat szeretne kinevelni.
Berg edzői pályafutása során a székesfehérváriakat megelőzően hazájában a Lyn, a Lilleström, valamint Angliában a Blackburn Rovers és Lengyelországban a Legia Warszawa edzője volt.
Labdarúgóként százszoros norvég válogatottnak mondhatja magát, megfordult az angol Blackburn Rovers és a Manchester Unitedben is.
Átigazolások
Csíkszereda
Szabót meneszthetik
A GSP úgy tudja, Szabó Istvánt elküldi a román élvonalbeli Csíkszereda. Az utódja Valentin Suciu lehet.
MTK
Jurina távozott
Az MTK Budapest az átigazolási időszak végén közös megegyezéssel szerződést bontott Marin Jurinával, így a 32 éves támadó két és fél szezont követően távozott a klubtól.
Videoton
Pető helyzete
Információink szerint a Videotonnál csekély esély mutatkozik a megállapodásra a második helyezett olasz kérővel, ezzel párhuzamosan pedig Pető Tamás jövője is kérdésessé vált.