A Vidi alapembere úgy gondolja, győzelemmel kezdenek majd a Puskás Akadémia ellen: "Egyre jobb formába lendül a csapat"

Ivan Petrak, úgy érzi eredményességben és játékban is fejlődött a Fehérvár, ezért bizakodó a bajnoki rajt előtt.
Privacsek András 2022. január 23., vasárnap 9:39
Ivan Petrak, úgy érzi eredményességben és játékban is fejlődött a Fehérvár, ezért bizakodó a bajnoki rajt előtt.
Szerző: Privacsek András 2022. január 23., vasárnap 9:39

- A Sturm Graz elleni mérkőzés nehéz volt, hiszen a mellett, hogy erős ellenféllel játszottunk, a meccset megelőző napokban többször is napi két edzésünk volt füvön és műfüvön egyaránt, valamint sokat készültünk a konditeremben is. Mindezek mellett úgy érzem, hogy az eredmény mellett játékban is előreléptünk a korábbi, ZTE elleni találkozóhoz képest. A legfontosabb most az, hogy az első bajnokira készen álljunk, az erre való felkészülést szolgálja majd ennek a téli időszaknak a hátralévő bő egy hete. Úgy érzem, a felkészülés kezdete óta folyamatosan egyre jobb formába lendül a csapat, és abban bízom, hogy ennek a Puskás Akadémia elleni bajnokin győzelem lesz az eredménye - mondta Ivan Petrjak a molfehervarfc.hu-nak.

A Fehérvár a 4. helyről várja  a bajnoki folytatást. Január 30-án a 3. Puskás Akadémia otthonában lép pályára a Vidi.

Átigazolások
Nyíregyháza
Kersák távozhat
A Nyíregyháza Spartacus megválna a nyáron szerződtetett Kersák Rolandtól, mivel Bódog Tamás vezetőedző nem számol a kapussal. (Öltözőn Túl)
DVTK/Fehérvár
Babos Bence
Babos Bence a téli átigazolási időszakban visszatérhet a Fehérvár FC-hez, bár a Diósgyőri VTK vezetőedzője, Vladimir Radenković szívesen megtartaná a támadót. (Öltözőn Túl)
CT United FC
Tanyi az első fecske
A 22 éves, legutóbb Szlovéniában játszó Tanyi Barnabás lett az MLS tartalékbajnokságában újoncként induló Connecticut United történetének legelső(!) igazolása.
Tovább az összes átigazoláshoz