NB II: A Diósgyőr a kiesőjelölt ellen léphet egyet az NB I felé - a program

A Diósgyőrre papíron könnyű mérkőzés vár, Kondás Elemér csapata a 17. Szolnokkal játszik, ugyanakkor a Vasas a nagyon stabil Siófokot fogadja.
Privacsek András 2022. február 20., vasárnap 9:48
A Diósgyőrre papíron könnyű mérkőzés vár, Kondás Elemér csapata a 17. Szolnokkal játszik, ugyanakkor a Vasas a nagyon stabil Siófokot fogadja.
Szerző: Privacsek András 2022. február 20., vasárnap 9:48

- Ősszel a szolnoki meccsen rosszul játszottunk, elkerülhető gólokat kaptunk, nem érdemeltünk győzelmet, nem szeretnénk még egyszer belelépni ebbe a folyóba. Biztos vagyok benne, hogy a szolnokiak kellőképpen motiváltak lesznek a bennmaradás kivívása miatt, és legutóbb is győztek hazai pályán. De nekünk is megvan a célunk, ezen a téren sem nőhetnek fölénk. Ellenfelünk télen ugyan edzőt váltott, de Romanek János a stábból lépett előre, nem kívülről érkezett. A csapat nagy része is együtt maradt, ezért nem számítok nagy változásra, igaz a legutóbbi hazai mérkőzésre felállást váltottak. Majd meglátjuk, vasárnap melyiket választják, mi mindenesetre felkészültünk mindkét variációra. Most is egyértelmű célunk a győzelem, amivel még egy lépéssel közelebb kerülhetünk a feljutáshoz - mondta Kondás Elemér a dvtk.eu-nak.

Merkantil Bank Liga, 24. forduló:

14:00
Szentlőrinc - Békéscsaba
Budaörs - Nyíregyháza
Soroksár - ETO
Tiszakécske - Szeged
Dorog - Budafok

17:00
Haladás - III. Kerületi TVE
Ajka - PMFC
DVTK - Szolnok
Csákvár - Kecskemét

hétfő, 20:00
Vasas - Siófok

Az élmezőny állása: 

1. DVTK 49
2. Vasas 46
3. Kecskemét 44
4. Szeged 42
5. Haladás 41

Címkék: #NB II #DVTK #Vasas
Átigazolások
A Fulham is képben
Sallai Roland
Török sajtóhírek szerint Sallai Rolandot a Fulham is figyeli - egyelőre azonban csupán kezdeti érdeklődésről van szó.
Távozóban a légiós
Abu Fani
Abu Fani esetében zajlanak a tárgyalások, a játékos új fejezetet szeretne nyitni pályafutásában.
Marad a kapus
Banai Dávid
Az Újpest hivatalos oldalán jelentette be, hogy meghosszabbította Banai Dávid szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz