Fotó: www.dvtk.eu

Az MK-döntőst fogadja a Diósgyőr: "Miért kellene félnünk? Nekünk is jó csapatunk van!"

Iszlai szerint idézőjelbe kell tenni, hogy otthon játszanak, mert Diósgyőrben a közönség által teremtett hangulat jelenti a hazai pályát.
Nyikes Zoltán 2020. május 27., szerda 18:14
Fotó: www.dvtk.eu
Iszlai szerint idézőjelbe kell tenni, hogy otthon játszanak, mert Diósgyőrben a közönség által teremtett hangulat jelenti a hazai pályát.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. május 27., szerda 18:14

Önbizalommal teli Mezőkövesd Zsóry FC-t fogad hétvégén a Diósgyőri VTK, miután Kuttor Attila vezetőedző csapata kedden bejutott a Magyar Kupa-döntőbe. A borsodi piros-fehéreknek az újraindulást követően ez lesz az első mérkőzésük, Iszlai Bence pedig bízik benne, hogy ott folytatják, ahol abbahagyték, és továbbra is sikeresen fognak szerepelni.

– Hazai pályán győzelmet várok, igaz ezúttal a hazai pályát idézőjelbe kell tenni a nézők hiánya miatt. Mert Diósgyőrben a hazai pálya előnyét nem a jól ismert öltöző vagy a tökéletes gyep jelenti, hanem a közönség által teremtett hangulat.

Az tesz nyomást az ellenfélre, esetleg a játékvezetőre, minket pedig a szurkolók hajtanak bele a győzelembe.

Most egyedül kell átlendülni a holtpontokon – mondta Iszlai, majd a Vidi-Kövesd Magyar Kupa-elődöntővel kapcsolatban elmondta, hogy nézte a mérkőzést és gratulált is a borsodi vetélytársnak. –Egyrészt szurkoltam a korábbi csapattársaimnak, másrészt nekünk kedvezőbb, hogy nem csak ellenünk, hanem párhuzamosan a kupadöntőre is készülnek. Szerintem még ők sem tudják, milyen felállásban érkeznek, de abban biztos vagyok, a kupagyőzelem mellett bajnoki érmet is szeretnének. Sok jó futballista alkotja a mezőkövesdi keretet, minden posztra két minőségi játékossal rendelkeznek, akik jól megvalósítják a stáb által elképzelt játékot. Nem véletlenül állnak a tabella harmadik helyén a bajnokságban is. Jó csapat a Mezőkövesd, de miért kellene félnünk? Nekünk is jó csapatunk van!

A bajnokság őszi idényében a DVTK idegenben győzött 1-0-ra, Iszlai azonban figyelmeztet, nemcsak egy másik mérkőzés lesz, hanem szinte teljesen új bajnokság kezdődik szombaton.

– Bár mindenki rendelkezik több-kevesebb ponttal, de ebből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Tavaly egy küzdelmes mérkőzésen győztünk, most is elégedett leszek, ha a 90. percben lőjük a győztes gólt – tette hozzá a középpályás a DVTK klubhonlapján.

Átigazolások
DVSC
Ők állhatnak tovább
Amos Youga, Djordje Gordic és Maximilian Hofmann, valamint Víctor Camarasa, Alex Bermejo, Fran Manzanara, Julien Dacosta és Stephen Odey is távozhat. (HAON)
Légiósok
Tóth Balázs helyzete
A PL-ből a Brentford és a Bournemouth érdeklődik Tóth Balázs iránt, akit más országból is figyelnek. Emellett a Blackburnnel is tárgyalnak az esetleges hosszabbításról. (Index)
Videoton
Három búcsúzó
Nagy Gergelytől, Zimonyi Dávidtól és Kovács Bencétől is elköszönt a Vidi.
Tovább az összes átigazoláshoz