Bognár reagált Dragóner közleményére: „Nem az eredményt beszéltük meg”

A Budaörs vezetőedzője elnézést kért, a Soroksár ezzel lezártnak tekinti az ügyet.
Budai László 2017. május 23., kedd 10:33
A Budaörs vezetőedzője elnézést kért, a Soroksár ezzel lezártnak tekinti az ügyet.
Szerző: Budai László 2017. május 23., kedd 10:33

Honlapunk is beszámolt róla, hogy Dragóner Attila, a Soroksár ügyvezető igazgatója tegnap közleményben kérte ki a klub nevében Bognár György, a Budaörs edzőjének nyilatkozatát. Bognár úgy fogalmazott a budaörsi győzelmet követően, hogy „baráti szívességet tettünk a Soroksárnak azzal, hogy megvertük őket, így legalább nem okoznak maguknak bajt az élvonalban... Ezt a mérkőzés előtt az edzőkollégával is megbeszéltem”

Dragóner szerint „megdöbbenést és felháborodást keltett a klub és a szurkolók körében a nyilatkozat”.

 

Bognár György most a Budaörs hivatalos honlapján reagált a soroksári közleményre.

„Természetesen nem a végeredményt beszéltük meg Lucsánszky Tamással, csak arra céloztam, a klub feltételrendszere nem alkalmas az NB I-es megméretésre. Ettől függetlenül minden elismerésem a Soroksáré, mert az elmúlt másfél évben rengeteget fejlődött. Nem szerettem volna senkit sem megbántani, így ezúton kérek elnézést főleg a kollégámtól, és minden soroksáritól, aki félreértette a szavaimat – idézte az edzőt a bsc1924.com.

A Soroksár honlapján ezt követően úgy fogalmazott: lezártnak tekinti az ügyet.

 

Átigazolások
Storck visszatér?
Újra kinevezhetik volt klubjánál
Vészhelyzet és edzőváltás a belga Cercle Brugge-nél – Bernd Storck lehet újra a megmentő.
MTK
Németh visszavonul
Az idény végén visszavonul az MTK támadója, Németh Krisztián.
Fradi
Ifj. Lisztes Krisztián
Utánajártunk, milyen jövő várhat Lisztes Krisztiánra.
Tovább az összes átigazoláshoz