Bodnár László NB I-re hajtó klubnál vállalt munkát - Dárdai titkos fegyvere is érkezik

Az NB II élcsapata, a Kisvárda igyekszik megerősíteni a klub háttérországát is.
Mokány Lajos 2017. február 11., szombat 11:51
Az NB II élcsapata, a Kisvárda igyekszik megerősíteni a klub háttérországát is.
Szerző: Mokány Lajos 2017. február 11., szombat 11:51
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

A klub jelenleg az ötödik helyen áll a másodosztályban, három pontra a feljutó helytől. Kisvárdán most szurkolói ankétot tartottak, ahol rendszeres vendég a fejlesztési miniszter is. Dr. Seszták Miklós mérföldkőnek nevezte a 2017-es évet a kisvárdai futball történetében. Elmondta, előfordulhat, hogy kiharcolja a csapat a feljutást (azt is bejelentették, hogy ez esetben vállalnák a magasabb osztályt), átadhatják a már épülő új stadiont és az új tanévtől beindul a labdarúgó akadémia.

Bővült az utánpótlás-nevelés szakmai stábja is. Érkezett a korábbi válogatott futballista, a nagypályás pályafutását éppen Kisvárdán befejező Bodnár László, akinek a kárpátaljai akadémiai összekötőként lehet nagy szerepe. Kis Jánost a futsal világából ismerhetik a szurkolók, ő volt az, aki Dárdai Pál vendége volt ősszel, és edzést is tartott a berlinieknek, míg a klubhoz szintén csatlakozó Virág István korábban Nyíregyházán dolgozott.

A Kisvárda egyébként ott van a fogadóirodáknál a feljutásra esélyes klubok között, 10-szeres pénzt fizetne a csapat NB II-es sikere. Erre csak három klubnak jobbak az esélyei - RÉSZLETEK ITT.

 

Átigazolások
Csapatot válthat
Aljosa Matko
Aljosa Matko a skótok elleni remeklése után nem titkolta, hogy erősebb bajnokságba vágyik.
ETO
Krpic hosszabbított
Hosszabbított a csapatkapitány: Miljan Krpic 2029-ig írt alá a bajnok ETO-nál.
Törökország
Storck visszatért
A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát, Bernd Storckot nevezte ki vezetőedzőjének a török élvonalban szereplő Genclerbirligi.
Tovább az összes átigazoláshoz