- A tulajdonos úr végtelenül korrekt volt velem végig, külön köszönöm neki a bizalmat – kezdte Nagy Sándor a csakfoci.hu-nak. - Örök hálával tartozom neki, ahogy az elnök úrnak is. Nem tudok azonban mindenkiről pozitívan beszélni.
Kikre gondolsz?
A tiszakécskei időszakom legnagyobb tanulsága, hogy egy vezetőedzőnek egy bizalmast mindenképp vinnie kell magával, ha új csapathoz igazol. Nem biztos, hogy a kollégák mindig, minden helyzetben mellettem álltak, többször egyedül maradtam.
Ez miben nyilvánult meg?
- Nem éreztem a támogatást, az egyenességet és a lojalitást is hiányoltam.
A feljutó csapatot mennyire sikerült megerősíteni az NB II-re?
- Ez is komoly probléma volt, mert semennyire. Azok közül, akiket szerettem volna Tiszakécskére hozni, csak Végső Elődöt sikerült megszereznünk. Igazoltunk ugyan játékosokat, de úgy éreztem, hogy a minőség helyett a mennyiségre mentünk rá. Például egyetlen gólerős támadót sem tudtunk a csapatunkhoz csábítani. Ilyen előzmények után talán négy meccsnél több bizalmat érdemeltem volna a sportigazgatótól, főleg annak tudatában, hogy az NB III-at 16 pontos előnnyel nyertük meg tavasszal.
Te miben hibáztál?
- Leginkább abban, hogy túlságosan megbíztam olyan emberekben, akikben nem lett volna szabad és a stáb kialakításánál előrelátóbbnak kellett volna lennem. Mindezek ellenére életem egyik legszebb évét töltöttem Tiszakécskén.
- Örökre a szívembe zártam a klubot, soha nem felejtem el azt a szeretetet, amit a szurkolóktól kaptam. Nekem tiszta a lelkiismeretem, a játékosok zömével is remek volt a kapcsolatom, amikor eljöttem sokan felhívtak és megköszönték a közös munkát. Ennél jobb visszajelzés nem kell. Tanultam a hibákból, a következő csapatomnál körültekintőbb leszek.
Nagy Sándor az előző szezonban feljuttatta a Tiszakécskét az NB II-be, négy évvel ezelőtt pedig a Sepsiszentgyörggyel lépett osztályt: Valentin Suciu edzőtársaként a második ligából a román élvonalba vezették az erdélyi csapatot.
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2021/09/SASI2480-scaled-e1631204632426-768x432.jpg)
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)