A Kisvárda csapott le a Lengyelországból hazatérő légiósra

Az NB II-ben folytatja.
admin 2016. augusztus 30., kedd 18:41
Az NB II-ben folytatja.
Szerző: admin 2016. augusztus 30., kedd 18:41

 

A Kisvárda vezetősége szóban megállapodott Gosztonyi Andrással, hogy a középpályás egy plusz egy évig a csapat játékosa lesz  – közölte a hírt Révész Attila szakmai igazgató. A kisvardafc.hu beszámolója szerint a megszerzésével egyértelmű a szándék, betölteni az eddigi meccsek tapasztalatai alapján meglévő hiányposztot. Gosztonyi Andrással régóta kapcsolatban állt a klub, a tárgyalások most fordultak a célegyenesbe.

Gosztonyi tagja volt az egyiptomi 2009-es U20-as labdarúgó-világbajnokság válogatott keretének, amely bronzérmet szerzett. Pályafutását 1997-ben a Kaposvári Rákoczi FC-nél kezdte, majd 2006-ban a fővárosi MTK csapatához igazolt, ahol a Győri ETO ellen mutatkozott be első NBI-es mérkőzésen. 2010-ben az AS Bari csapatába igazolt, ahonnan egy féléves kitérő után hazatért a Videoton csapatához. Tagja volt a Vidi történetének első bajnokságot nyert csapatának. A következő évben nélkülözték a fehérvári klubnál, majd 2012 nyarán klubot váltott és Diósgyőrbe igazolt, ahol egészen 2015-ig állomásozott. A következő szezonban a Haladás játékosa lett, majd idén, az év elején elején igazolt Lengyelországba.

Gosztonyi András jelenleg a költözéssel kapcsolatos ügyeit intézi, szombaton érkezik Magyarországra, és a jövő héten kapcsolódik be csapatunk edzésmunkájába. Ha minden jól megy, a jövő héten vasárnap, a SZEOL SC elleni idegenbeli mérkőzésen már bevethető lesz.

Átigazolások
Puskás Akadémia
Soisalo marad
Túl magas ár miatt hiúsult meg Mikael Soisalo olaszországi átigazolása.
Nyíregyháza
Fontos posztra igazoltak
Vane Jovanov a Nyíregyháza játékosa lett, az északmacedón jobbhátvéd Horvátországból igazol az NB I-be.
Ajka
Tinédzser érkezett
Ajkán folytatja pályafutását az Illés Akadémia 16 éves fiatalja, a védősorban bevethető Papp Máté.
Tovább az összes átigazoláshoz