Az NB II-es klub hivatalos bejelentése szerint a vezetőedzői posztot - a májusban távozott Tóth Balázst pótolva - Berndt András veszi át, aki számára egyáltalán nem ismeretlen a csákvári közeg.
A 33 éves szakember korábban Visinka Ede asszisztensedzőjeként dolgozott a klubnál a másodosztályban, majd 2021 nyarától az utánpótlás szakág vezetőjeként tevékenykedett. Berndt az edzői mesterképzését olyan európai élkluboknál végezte, mint a Barcelona, a Real Madrid és az FC Porto, emellett azon magyar szakemberek közé tartozik, akik megszerezték az UEFA Elite Youth A-licencet.
Az új vezetőedző munkáját Takács Ákos segíti majd másodedzőként. Az egykori ferencvárosi védő az FTC mellett az ETO FC Győr játékosaként is magyar bajnoki címet ünnepelhetett, míg a Budapest Honvéddal Magyar Kupát nyert. Lothar Matthäus szövetségi kapitánysága idején öt alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Takács az elmúlt években már a csákvári klub kötelékében dolgozott, 2023 óta az utánpótláscsapatok szakmai felkészítéséért felelt.
Szintén visszatér Csákvárra Szűcs Lajos. A korábbi válogatott kapus játékos-pályafutása során a Ferencvárossal és az Újpesttel magyar bajnoki címet szerzett, míg a német Kaiserslautern színeiben Bundesliga-győztes lett. Edzőként sem ismeretlen a klubnál, hiszen 2017 és 2019 között már kapusedzőként segítette a csákvári szakmai munkát.
A szakmai stáb további tagjai is ismertté váltak: az erőnléti edzői feladatokat Tóth Tibor látja el, videóelemzőként Békési Bálint dolgozik majd, a technikai vezető Boros Árpád lesz, míg a masszőri feladatokat Hajnal Zalán végzi.
A Csákvár a hatodik helyen végzett tavasszal a Merkantil Bank NB II-ben.
