Fotó: Kurdi József/Szentlőrinc

NB II: Tíz meccs után távozott a kieső helyen álló csapat vezetőedzője - hivatalos

Az utolsó előtti helyen álló klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy a vezetőedzővel közös megegyezéssel szerződést bontottak. 
Budai László 2026. március 17., kedd 14:54
Fotó: Kurdi József/Szentlőrinc
Az utolsó előtti helyen álló klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy a vezetőedzővel közös megegyezéssel szerződést bontottak. 
Szerző: Budai László 2026. március 17., kedd 14:54

Az elmúlt időszak eredményei után az NB II-ben utolsó előtti, azaz kieső helyen álló Szentlőrinc vezetősége Visinka Ede vezetőedzővel egyetértésben úgy döntött, hogy közös megegyezéssel szerződést bontanak egymással.

Az 53 esztendős szakember 2025. november 4-én vette át első számú csapat vezetését, amellyel az őszi szezon utolsó három fordulójában három döntetlent ért el. A tavaszi folytatás jól kezdődött, hiszen a Budafok ellen 5-3-as győzelmet arattak, és ezzel megtört a régóta tartó nyeretlenségi széria. Az ezt követő hat forduló során azonban csupán négy pontot szereztek, ezért elválnak egymástól a felek.

Amint arról a Csakfoci hétfőn beszámolt, a közelmúltban már Márton Gábor is a szentlőrinci együttes munkáját segítette. Márton a csapat edzésein is feltűnt az elmúlt bő egy hétben, és a Szentlőrinc Csákvár elleni meccsén is a lelátón volt (erről alábbi cikkünkben olvashatsz).

A 15. helyen álló klub egy pontra van a már bennmaradást jelentő 14. pozíciótól, amelyet a Budafok foglal el.

Olvastad már?
A magyar fociból 1 éve eltűnt Márton Gábor meglepő helyen bukkant fel
A csakfoci.hu információi szerint ismét aktívan dolgozik a magyar futballban Márton Gábor.
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Márton
A Bild szerint az Augsburg (ismét) érdeklődik Dárdai Márton iránt.
Szpari/Loki
Muhamed Tijani
A DVSC ajánlatot tett Muhamed Tijani játékjogáért, azonban a Slavia Praha elutasította azt - értesült a Csakfoci cseh forrásból.
ETO/Fradi
Gruber Zsombor
Az Öltözőn Túl szerint a győri születésű, jelenleg ferencvárosi Gruber Zsombor az ETO lehetséges nyári igazolása lehet, azonban a goal.com cáfolta ezt az értesülést.  
Tovább az összes átigazoláshoz