NB II: Németh Krisztiánról szólt a második félidő, az MTK magabiztosan nyert és meglógott a Pécstől

A kék-fehérek támadója a kihagyott 11-ese után adott két gólpasszt és lőtt egy gólt, ezzel eldöntötte a Békéscsaba elleni találkozó sorsát.
Budai László 2023. február 13., hétfő 20:48
A kék-fehérek támadója a kihagyott 11-ese után adott két gólpasszt és lőtt egy gólt, ezzel eldöntötte a Békéscsaba elleni találkozó sorsát.
Szerző: Budai László 2023. február 13., hétfő 20:48

Az első félidőben a hazaiak irányították a játékot a hétfő esti, MTK-Békéscsaba NB II-es bajnokin. A kék-fehérek részéről Bognár szabadrúgását Póser védte, Zuigéber jó helyzetből leadott kísérlete fölé szállt, míg a félidő hajrájában egy kavarodás végén leadott Bobál-lövést blokkoltak a vendégek. A Békéscsaba többször próbálkozott kontrákkal, de az utolsó passzokba mindig hiba csúszott.

A második játékrész első nagy helyzete is az MTK nevéhez fűződött, az 59. percben Kovács Mátyás cselezte be magát a 16-oson belülre a baloldalon, majd szép mozdulattal, kevéssel tekert a bal felső mellé. Szinte rögtön ezután Kovács Némethet szolgálta ki, aki közelről lőtt is, de Póser nagyot fogott. A 64. percben Stieber lövését Mikló blokkolta kézzel az ötösön, a megítélt 11-est azonban Németh fölé lőtte.

A 67. percben már semmi nem mentette meg a Békéscsabát: szépen végigvitt támadás végén Németh passzolt ki jobbra Stieberhez, aki 14 méterről, balról gyönyörűen tekert a hosszú felsőbe.

A 79. percben tovább növelte előnyét a hazai együttes: Bognár hosszú, remek indítását Németh tette egyből középre, Zuigéber pedig 10 méterről a kapuba bombázott.

A hajrában Hamed előtt adódott egy békéscsabai lehetőség, de fordulásból, hét méterről mellé lőtt. A másik oldalon pedig Kovács M. lapos lövését fogta Póser. A slusszpoén azonban még hátravolt, Németh és Stieber összjátéka után előbbi a két gólpassza után most magára vállalta a góllövést, közelről pöckölte el a labdát a kapus mellett, ezzel beállította a végeredményt (3-0).

Az MTK így 47 ponttal, továbbra is a második a tabellán, négy pontra növelte előnyét a csak ikszelő és harmadik Pécs előtt. A Békéscsaba pedig a 18., osztályozót jelentő helyen áll.

Jegyzőkönyv

NB II, 23. forduló

MTK-Békéscsaba 3-0 (Stieber 67., Zuigéber 79., Németh 88.)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz