Az első félidőben a hazaiak gyorsan két gólt szereztek, a szünetben azonban még teljesen nyíltnak tűnt az összecsapás, mivel a vendégek szépíteni tudtak. A kecskemétiek sorsa aztán a 47. percben pecsételődött meg, amikor emberhátrányba kerültek, a hazaiak pedig a folytatásban négy góllal használták ki létszmáfölényüket. A csákváriak pontszámban beérték és meg is előzték a Kecskemétet és a negyedikek. A hazaiaknál Bányai és Herjeczki is duplázni tudott.
– Ilyen felelőtlenül, ilyen egyéni hibákat elkövetve a pályán nem lehet futballozni. Arra nem lehet felkészülni, ha elpasszoljuk a labdát hátul utolsó emberként, illetve teljesen felesleges kiállítással nehezítjük tovább a saját helyzetünket. Mindenkinek el kell gondolkodnia azon, hogy egy Kecskemétben, amelynek komoly céljai vannak, ott ilyen teljesítményt nyújt. Így nem lehet beleállni egy mérkőzésbe, le fogjuk vonni a megfelelő tanulságokat ezek után – mondta Tímár Krisztián, a KTE vezetőedzője a mérkőzés után.
A feljövőben lévő Videoton a Kozármisleny ellen torpant meg hazai pályán (1-1), de így is hét mérkőzés óta veretlen. Az Ajka közben hatpontos kiesési rangadót nyert meg a Békéscsaba ellen. (MTI / csakfoci.hu)
Merkantil Bank NB II, 23. forduló:
Aqvital FC Csákvár - Kecskeméti TE 6-1 (Bányai 6., 86., Herjeczki 13., 61., Szabó Be. 56., Pál 72., ill. Szabó Bá. 25.) - piros lap: Pálinkás (Kecskemét, 47.)
Videoton FC Fehérvár - HR-Rent Kozármisleny 1-1 (Dóra (43. - öngól, ill. Zamostny 18.)
FC Ajka - Békéscsaba 1912 Előre 1-0 (Cipf 19. - 11-esből)
Korábban:
| # | Csapat | LM | Gy | D | V | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | BUDAPEST HONVÉD FC | 23 | 16 | 3 | 4 | 25 | 51 |
| 2. | VASAS FC | 23 | 15 | 4 | 4 | 25 | 49 |
| 3. | MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC | 23 | 11 | 6 | 6 | 5 | 39 |
| 4. | KECSKEMÉTI TE | 23 | 11 | 3 | 9 | 3 | 36 |
| 5. | AQVITAL FC CSÁKVÁR | 23 | 9 | 9 | 5 | 7 | 36 |
| 6. | VIDEOTON FC FEHÉRVÁR | 23 | 8 | 8 | 7 | 5 | 32 |
| 7. | SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA | 23 | 8 | 7 | 8 | 2 | 31 |
| 8. | KARCAGI SC | 23 | 8 | 7 | 8 | -8 | 31 |
| 9. | BVSC-ZUGLÓ | 23 | 9 | 3 | 11 | 3 | 30 |
| 10. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 23 | 7 | 8 | 8 | -9 | 29 |
| 11. | FC AJKA | 23 | 9 | 1 | 13 | -9 | 28 |
| 12. | TISZAKÉCSKEI LC | 23 | 6 | 9 | 8 | -8 | 27 |
| 13. | BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE | 23 | 5 | 7 | 11 | -11 | 22 |
| 14. | BUDAFOKI MTE | 23 | 5 | 7 | 11 | -15 | 22 |
| 15. | SZENTLŐRINC | 23 | 3 | 11 | 9 | -5 | 20 |
| 16. | SOROKSÁR SC | 23 | 4 | 7 | 12 | -10 | 19 |