A Mezőkövesd hazai pályán fogadta a szintén feljutásra hajtó Kecskemétet, míg mérkőzés előtt még utolsó Kozármisleny a Nagykanizsa otthonába látogatott a 10. forduló szombati játéknapjának kora délutáni mérkőzésein.
A kecskemétiek sorozatban nyolc veretlenül megvívott bajnoki után kaptak ki újra az NB II-ben.
Az első perctől kezdve igyekezett a KTE ráerőltetni akaratát a Mezőkövesdre, és ez gyorsan helyzetekben is megmutatkozott. A 4. percben Szépe fejese még veszélytelen volt, ám kevéssel ezután már Beke kapott remek labdát Kovácstól, a támadó azonban nem tudta elég erősen elpöckölni a kapus mellett, így egy védő még menteni tudott. Még mindig csak a 6. percben jártunk, amikor Hajdú tüzelhetett a másik oldalon 17 méterről, de nem talált kaput. Ezután Szabó pillanatai következtek: előbb egy ígéretes lövését blokkolták, majd labdaszerzése és beadása után Beke pörgette volna kapura a labdát, de az egy védőről levágódott.
A 17. percben Szabó már egy átlövéssel próbálkozott, ám a labda a kapu fölé szállt, majd a 18. minutumban kitűnő passzát Beke hosszan vette át, így már csak a kilépő kapusba tudta lőni a labdát. A 19. percben Haris szöglete veszélyesen érkezett középre, Szépe kapura is kotorta, de végül Deczki fel tudta szedni a tömegben. A félidő második felében is megmaradt a KTE mezőnyfölénye, ám kevesebb esemény történt a kapuk előtt. A játékrészt egy kövesdi kontra zárta, amelynek végén Rab lőtt kapura, de Ruisz biztosan fogta a labdát.
A második félidő azonnal helyzettel indult, Göblyös beadását Németh csúsztatta a kapu fölé. Az 51. percben Beke hozta magát lövőhelyzetbe, de lecsúszott a labda a bal lábáról. Nem sokkal ezután Szépe fejelt fölé egy beadást. A temérdek kihagyott sanszot az 59. percben büntette meg a futball, a hazaiak büntetőhöz jutottak, amit Kovács Patrik a jobb alsóba lőtt, hiába indult jó irányba Ruisz (1-0). Ezután is támadásban maradt a vendég alakulat, a 70. percben Szabó jó lövést eresztett meg 17 méterről, a labda kevéssel kerülte el a bal felső sarkot. Egy újabb beadásunk végén ismét Szépe emelkedett jól, de megint nem sikerült eltalálnia a kaput. A 77. percben újra eljutott a KTE kapujáig a hazai csapat, és ismét gólt szerzett. Egy kifejelt beadás után Vörös kapásból lőtt a jobb alsó sarokba 16 méterről (2-0). A 85. percben Bányai esett el gyanús körülmények között, de a játékvezető nem ítélt büntetőt, majd egy perccel később hátul adta el a labdát a Kecskemét, a hazaiak pedig ezt kihasználva, Silling révén tovább növelték előnyüket. A hajrában ugyan Göblyös nagy bedobását Szépe a kapuba fejelte, de ez már csak a szépítésre volt elég (3-1). (kecskemetite.hu)
Merkantil Bank NB II, 10. forduló
Mezőkövesd – Kecskemét 3–1 (Kovács P. 61., Vörös 77., Silling 86., illetve Szépe 88.)
Nagykanizsa – Kozármisleny 0–3 (Geiger 48., László K. 61., Szűcs P. 68.)
Később:
Tiszakécskei LC-Aqvital FC Csákvár 17.00
FC Ajka - BVSC-Zugló 17.00