Fotó: dvtk.eu

NB II: Búcsúzik a 63-szoros válogatott klublegenda - hivatalos

Priskin Tamás vasárnap játssza utolsó mérkőzését a győriek színeiben.
Budai László 2023. május 18., csütörtök 15:18
Fotó: dvtk.eu
Priskin Tamás vasárnap játssza utolsó mérkőzését a győriek színeiben.
Szerző: Budai László 2023. május 18., csütörtök 15:18

Hivatalossá vált, hogy Priskin Tamás, az ETO FC Győr ikonikus alakja utoljára a vasárnapi, Csákvár elleni szezonzáró bajnoki mérkőzésen ölti magára a zöld-fehér mezt - jelentette be a győri klubhonlap.

A felvidéki származású játékos 2005-ben, tizenöt évesen került az ETO-hoz. Bajnoki mérkőzésen először 2003 áprilisában lépett pályára a Ferencváros ellen, mindössze tizenhat évesen. Három évvel később már a Premiere League-be frissen feljutó Watford szerződtette. Később játszott több angol klubban, de megfordult az orosz, az osztrák, az izraeli és a szlovák bajnokságban is. Az ETO-ba 2020. januárjában tért vissza.

A magyar válogatottban Priskin 2005 augusztusában mutatkozott be Argentína ellen. Legsikeresebb válogatott sorozata 2006 végére, 2007 elejére tehető, amikor sorozatban öt mérkőzésen is gólt szerzett. Legemlékezetesebb találkozóját 2015. november 15-én játszotta, amikor Norvégia elleni fantasztikus bombájának is köszönhetően sikerült kiharcolni, hogy 44 év után újra Európa-bajnokságon szerepeljen nemzeti csapatunk - a kontinensviadalon Priskin is pályára lépett.

Az ETO az egykori bajnokaink köszöntése mellett a vasárnap (május 21.) 19:45-kor kezdődő Csákvár elleni mérkőzésen ünnepélyes keretek között köszön el a legendás játékostól.

Priskin április 20-án így nyilatkozott jövőjéről az M4 Sportnak.

- Jobban hajlok afelé, hogy befejezzem a pályafutásomat, és felhagyjak a futballal, de ezt még nem tudom 100 százalékra mondani, mert néha még úgy érzem, lenne bennem.

Olvastad már?
Fradi: Eurómilliós játékosok helyzete bizonytalan a csapatnál - így alakulhat a sorsuk
A kölcsönvett játékosok között van magyar és chilei válogatott, a kölcsönadottak között szerb válogatott, belga élvonalban szereplő vagy ezüstérmes játékos. Most összefoglaltuk, információink szerint közülük kikhez nem ragaszkodnak és kik maradhatnak a nyári átigazolási szezonban a Fradinál.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
DVSC
Két légiós távozik
A DVSC két játékos, Neven Djurasek és Jorgo Pellumbi távozását is bejelentette. Előbbinek már az új csapata is megvan, a bosnyák bajnok Zrinjski Mostarnál folytatja.
Tatabánya
Máris edzőt váltottak
Egy győzelem és három vereség után szerződést bontottak Tatabányán a csapatot irányító Klausz Lászlóval. Keresik az utódot, addig is Nagy Richárd utánpótlás szakmai igazgató az edző.
Haladás
Távozott a vezetőedző
Az ETO Akadémia (2-4) elleni NB III-as mérkőzést követően Vígh Ferenc vezetőedző felajánlotta lemondását - 4 meccsen 1 pontot szerzett a Haladással. Az edzéseket egyelőre Simon Ádám sportigazgató irányítja.
Tovább az összes átigazoláshoz