Fotó: Vasas FC

NB II: A Vasas a kiesőtől igazolta le a bajnokság egyik legjobb kapusát - hivatalos

A 23 éves Kiss Ágoston az előző szezonban a kieső Tiszakécskét erősítette, de a WYSCOUT adatai alapján ő volt a másodosztály legjobb kapusa.
Budai László 2024. június 15., szombat 10:41
Fotó: Vasas FC
A 23 éves Kiss Ágoston az előző szezonban a kieső Tiszakécskét erősítette, de a WYSCOUT adatai alapján ő volt a másodosztály legjobb kapusa.
Szerző: Budai László 2024. június 15., szombat 10:41

A Vasas hivatalos honlapján jelentette be, hogy első nyári szerzeménye a Merkantil Bank Liga előző kiírásának egyik legjobban teljesítő kapusa, Kiss Ágoston.

Kiss Ágoston Budapesten született, 2001. március 14-én. Pályafutását Piliscsabán kezdte, majd Budakeszit érintve Szombathelyre került. A korosztályos csapatokat végigjárva a felnőtt keretbe is bekerült, majd 2019-ben az akkor másodosztályban szereplő német Arminia Bielefeld vette kölcsön egy évre – így részese volt a csapat Bundesligába való feljutásának is. Ezután a Puskás Akadémiát, majd a ZTE-t erősítette – a zalaegerszegiek is kölcsönadták, előbb a szlovén Lendvának, majd az előző szezonban a Tiszakécskének.

A „Goga” becenéven ismert hálóőr nagyszerű teljesítményt nyújtott a mögöttünk hagyott NB II-es szezonban: a WYSCOUT adatai alapján például a kapujára irányuló lövések minőségét tekintve nyolc góltól mentette meg a csapatát – ennél nem volt jobb mutató a ligában. Mivel más összevetésekben is előkelő helyen végzett, az adatelemző cég saját indexálása alapján kialakított posztrangsort is megnyerte, ezzel pedig az év csapatába is bekerült.

A korosztályos válogatottakban is szerepelt, összesen 15 alkalommal húzhatta magára a címeres mezt a 191 centis kapus.

Nagy Miklós sportigazgató így fogalmazott Kiss Ágoston megszerzéséről.

– Kiss Ágoston adottságait tekintve a magyar mezőny egyik legígéretesebb fiatal kapusa. Bár az előző szezonban kieső csapatban szerepelt, a bajnokság kapusai között az objektív adatok tekintetében az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta. Képes bravúrokra az 1-1 elleni ziccerek hárításánál, jól használja a lábát, ami a modern futballban elengedhetetlen és együtt él a játékkal, ami különösen domináló csapatok esetében hasznos tulajdonság. Előző klubja kiesésének és lejáró szerződésének köszönhetően ingyen tudtuk megszerezni a játékjogát és 2027. június 30.-ig szóló szerződést kötöttünk vele. Pályafutása elején jár még, de ha azt az utat járja be, amit képességei alapján remélhetünk tőle, hosszú távon értéke lehet klubunknak.

Kiss Ágoston így nyilatkozott az aláírás után.

– Nagyon boldog voltam, amikor tudomást szereztem a Vasas érdeklődéséről, óriási megtiszteltetés, hogy az egyik legnagyobb múlttal rendelkező magyar klubnál felmerült a nevem, az pedig még inkább, hogy a jövőben a piros-kék sikerekért dolgozhatok majd. Korábbi kapusedzőim, Németh Gábor és Kakas László egyaránt megfordultak a Fáy utcában, sokat meséltek nekem – szurkoltam is a Vasasnak, a pályafutásom elején készült is egy kép rólam, ahol a csapat mezét viselem, így ezek tényleg nem csak udvarias szavak a részemről. Ami a stílusomat illeti, a lábbal való játékomat erősségemnek tartom, valamint az egy az egy elleni ziccereknél is jó a hatékonyságom, a feltolt védekezésnél pedig a „söprögető” szerep sem idegen a számomra. Ellenfélként is mindig hatalmas élmény volt pályára lépni az Illovszky-stadionban, nagyon várom, hogy hétről-hétre ott bizonyítsak.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
Tovább az összes átigazoláshoz